A Mértéktelen Evés Amnéziát Okoz

2011. 04. 23

Lehet, hogy hallottál már a Lásd-és-edd étrendről, amelyben bármit megehetsz, ami csak a szemed elé kerül! Persze, az ilyen étrendet nem nehéz betartani, és most tudósok bebizonyították, hogy az ember többet eszik, ha több ételt lát az asztalon. Ha folyamatosan bőven terítjük az asztalt, akkor garantáltan 100 kiló fölé mehetünk néhány éven belül, úgy, hogy észre sem vesszük, ugyanis az étkezés részben tudatalatti indíttatásból történik.

ÉdességekAzt eddig is sejtettük, hogy ha sok étellel vagyunk körülvéve, sokat is eszünk, ám arról eddig nem volt fogalmunk, hogy az étel látása és közelsége befolyásolja a tudatalattinkat, és úgynevezett „amnéziás étkezés”-hez vezethet. Ergo, ahhoz is vezethet, hogy nem emlékszünk arra, milyen sokat is ettünk. Pszichológus tanulmányokból kiderült, hogy akkor emlékezünk a legjobban egy cselekményre, ha erőfeszítéseket kell tennünk a végzéséhez, vagy ha sok időt töltünk el a végzésével. Magyarán, ha lemegyünk a boltba egy kiló kenyérért, a konyhában pedig eszünk belőle, arra jobban fogunk emlékezni, mintha csak leülnénk egy asztalhoz, amelyen nassolnivaló vár minket.

A Cornelli Egyetem tudósai már régóta végeznek arra irányuló kísérleteket, hogy kiderüljön, mi viszi rá az embert arra, hogy több ételt egyen meg a szükségesnél. Az egyetemi kísérlethez már rendelkezésre álltak korábbi tanulmányok eredményei, melyekből kiderült, hogy a bevitt étel mennyisége kapcsolatban áll mind az ízzel, kedvvel, stressz-szinttel, szociális közeggel, példaképekkel (pl. szülők), látványossággal, stb.

A kísérletben 40 nő vett részt, akiket 4-féle édességgel vettek körül:

  1. Közeli és látható
  2. Közeli, de nem-látható
  3. Távolabbi (nem elérhető közelségben), és látható
  4. Távolabbi (nem elérhető közelségben), de nem látható

A kutatásból az derült ki, hogy a vizualizált és közelségben lévő csokik és édességek sokkal vonzóbbak és ellenállhatatlanabbak, mint a nem karnyújtásnyira elhelyezettek.

Egy másik érdekes eredmény azt bizonyította, hogy a „könnyű préda” ételeket elfogyasztására kevésbé vagyunk hajlamosak emlékezni – a tesztben résztvevő alanyok mindig alulbecsülték a karnyújtásnyira elhelyezkedő elfogyasztott édességek számát.

Tehát felmerül a kérdés: gondot okozhat egy kis nassolgatás? Ha mindig tartunk édességet az asztalunkon, az jelentősen veszélyezteti súlyunkat, ugyanis gondoljunk csak bele, hogy milyen sokat jelent pl. csak 125 extra kalória minden nap! Ezzel minimum 5-6 kilót is felszedhetünk egy év alatt.

Konklúzió: ha nem akarjuk magunkat hozzásegíteni a hízáshoz, akkor ne tartsunk látható és elérhető közelségben édességeket. Jó helyük van a konyhaszekrényben is!

Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"A Mértéktelen Evés Amnéziát Okoz" kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák