A Testzsír-százalék Fontosabb Mint Amit a Mérleg Mutat

2011. 04. 26

Nem csak a mérleg mondhatja meg, ha túlsúlyosak vagyunk. Léteznek már egy ideje más módszerek is – ilyen például a testzsír-százalék mérés. A legtöbb ember nap-mint-nap méri a súlyát, ami egyrészt nem segít a fogyókúrában, hiszen egy napon belül is ingadozhat a súlyunk, másrészt nem feltétlenül ad hiteles képet a rajtunk lévő zsírtömegről. Sokat számít ugyanis a testünk vízháztartásának állapota is, amelynek felborulásával könnyen mutathat kilókkal kevesebbet a mérleg (pl. egy áttáncolt éjszaka után).

Testzsír mérő mérleg Magas Testzsír-százalék: Mik a Veszélyek?

A legtöbbünk, mikor meghallja a „testzsír” szót, valami negatív jut eszébe. Valójában azonban, a testnek szüksége van zsírra, és nagyon előnyös hatásai lehetnek, csak épp a megfelelő mennyiségben. Néhány ezer évvel ezelőtt, még kiváltságnak számított, ha valaki zsírpárnákkal tudta kipárnázni a testét – így sokkal jobb esélye volt a túlélésre ínséges időkben. Ezek az idők viszont már elmúltak – a nyugati kultúrában lassan az számít egyedinek, ha valakin nincs súlyfelesleg. Tehát, egy egészséges lerakódott zsírmennyiség még jól jöhet, a gondok viszont ott kezdődnek, ha valakin a normális testzsír többszöröse nyugszik, vagy épp csak egy kicsivel több a test által megszokottnál. Ez már számos betegséghez vezethet, pl. magas koleszterinhez, magas vérnyomáshoz, glükóz intolarenciához, és inzulin-rezisztanciához.  Különösen veszélyes a derék körül lerakódott zsír, tehát az „alma-test”.

Hogyan számoljuk ki a testzsír-százalékunkat?

A férfiaknál a normális testzsír-százalék 8 és 15 között mozog, ez az érték a nőknél 20-30% között egészséges. Számítása többféleképpen lehetséges, az egyik legpontosabb módja a vízalatti mérés. Ez viszont nagyon drága eljárás, és speciális készülékek is kellenek hozzá (először szárazföldön mérik meg az ember, aztán a vízben, végül pedig összehasonlítják a kapott értékeket).

A legcélszerűbb módja a testzsír-százalék mérésének a BIA (Bioelektromos Impedancia Analízis). Ezzel elektródákat helyezünk a testre, majd speciális elektromos hullámot vezetünk bele. A zsír kevesebb vizet tartalmaz mint az izom, ezáltal nagyobb az ellenállása, így a BMI módszerrel kimutatható a zsír tiszta tartalma mérésekkel.

A legkönnyebb módszer pedig még mindig a derék megmérése, a BMI index számolása. A BMI indexet akkor kapjuk meg, ha testsúlyunkat elosztjuk a méterben megadott testmagasságunk négyzetével (kg/m2). Ezekkel a számításokkal a következő értékek és eredmények jöhetnek ki:


Férfi Értékelés
0 - 4,9 % létfontosságú zsír 0 - 9,9 %
5 - 9,9 % sportolók szintje 10 - 13,9 %
10 - 17,9 % optimális fittség szintje 14 - 17,9 %
18 - 19,9 % átlagos alkat 18 - 25,9 %
20 - 25,9 % enyhe elhízás 26 - 35,9 %
26 % felett krónikus elhízás 36 % felett


Ha tehát kijöttek az értékeink, megtudjuk, mennyire komoly beavatkozásra van szükségünk a zsírtömegünk csökkentése érdekében.

Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"A Testzsír-százalék Fontosabb Mint Amit a Mérleg Mutat" kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák