Britney Visszatornázta Magát az Élvonalba
Britney Spears újra és újra képes talpra állni. Időnként elveszti a fonalat az énekesnő, de aztán mindig csúcsformában láthatjuk viszont. Most ének és táncképességei mellett alkatán is javítania kellett.
Britney 17 évesen már olyan popsztár volt, akit a világon szinte mindenhol ismertek. Első albuma 1999-ben jelent meg Baby One More Time címmel. Már ekkor neki ítélték az MTV Music Awards 3 díját is, a legjobb női énekes, a legjobb új tehetség és a legjobb popénekes díját.
Britney alig 5 év alatt olyan zenei karriert futott be, melyet mások évtizedekig csak álmodni mernek.
Az albumok, filmforgatás, világ-körüli turné és kislemez után negyedik albumán Madonnával együtt szerepelt, akit Britney igazi példaképnek tart. Ezek után férjhez ment és két gyereket is szült. Ebben az időben vonult ki először hosszabb időre a popszakmából, amikor főleg botrányaitól volt hangos a sajtó. Kinézete akkoriban nem kevés kivetnivalót vont maga után, gondoljunk csak a kopaszra borotvált fej esetére.
Az utóbbi időben Britney visszakerült a slágerlisták élére. Legújabb albuma a Femme Fatal még csak márciusban fog megjelenni, a Hold It Against Me című kislemeze azonban már most osztatlan sikert aratott. Az ehhez készült videoklipben Britney ismét bombázóként tűnik fel.
Elmondta, kellett dolgoznia, ahhoz, hogy így nézhessen ki újra, de megérte.
Az énekesnőnek saját személyi edzője van, aki fel van hatalmazva arra, hogy bármikor fenékbe rúghassa, amikor szükség van rá.
A kardiótréning mellett napi 30 perc futópadozás és futás formálja Britney testét. Jack Trawick, Britney jelenlegi párja szintén kifogástalan testtel rendelkezik.
A túlsúlyosságnak még csak szikrája sem látható Britney szíve választottján. Nagyon boldogok most együtt és a díva szerint talán az ezzel járó jó közérzet is hozzájárul az ő saját kirobbanó alakjához is. Az biztos, hogy boldogság és a nagy séták, mint tudjuk csodás formába hozhatják az embert.
- Hogyan Adj Le 30 Kilót Könnyen?2012. május 03., 08:49
- Mégsem Kell Kerülni a Szénhidrátokat?2012. április 27., 08:35
- Nassolási Vészhelyzetek Ellen2012. április 26., 08:51
- Minden Héten Egy Mínusz!2012. április 18., 08:31
- Kefirdiéta - Jobb Emésztés, Könnyebb Fogyás2012. április 04., 10:38
- Lime Torta Recept2012. május 07., 08:42
- Cukkinis Frittata Recept2012. április 22., 10:02
- Fűszervajas Makréla Recept2012. április 20., 08:44
- Fahéjas Mazsolás Csirke Recept2012. április 05., 16:51
- Zöldséges Rétestekercs Recept2012. március 29., 15:25
- Szulák Andi Speedfitnesszel és Diétával Fogy2012. február 15., 10:40
- Botrány Beyonce Szülése Körül2012. február 09., 14:19
- Janicsák Veca Egyre Szebb2012. február 06., 18:50
- Katie Holmes Szexi Fotói2012. január 31., 11:35
- Mintaétrend Christina Aguilera Diétájáról2012. január 30., 13:05
- Hihetetlenül Lesoványodott Csézy2012. január 27., 09:36
- Vedd Át a Legszebb Hírességek Formáit!2012. január 25., 09:52
- Kim Kardashian Formatartó Tanácsai2012. január 23., 13:30
- Utál Edzeni Járni Az Énekesnő2012. január 17., 20:38
- Túlretusálták Dr. Szöszit2012. január 16., 13:31
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
- Hoodia Fogyókúrás Szájspray – Segítség a Fogyáshoz vagy Átverés?
Hoodia Fogyókúrás Szájspray – manapság egyre több reklám hirdeti és ígér éhezés nélküli fogyást általa. - Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Nagy változáson ment keresztül, ami csinosabbá és magabiztosabbá tette, hiszen egyszerűen csak akarta és meg is csinálta. - Weight Watchers Diéta – Pontozz és Fogyj!
A Weight Watcers diéta (rövidítve WW) némi számolgatás ellenében könnyed és tartós fogyást kínál mindazoknak, akik fogyni szeretnének. - Mit Együnk és Mit Ne a Paleo Diétában?
A Paleolit táplálkozás lényege, hogy csak a természetes úton megszerezhető eledeleket fogyasszuk- azaz csak azt, amit az ősember is megehetett. - Kim Kardashian: Kudarcból a Tökéletes Alakig
Belépve a kristálytiszta bahamai vízbe, Kim Kardashian elkezdett pánikolni: „Hirtelen azt hittem, hogy mindenki engem néz.




