Emily Deschanel
Gyermekkorában nagyon sok helyen élt, felmenői között is sok érdekesség található és ő maga is egy jelenség a színésznők között.
Emily Erin Deschanel 1976-ban született az amerikai Los Angeles-ben. Foglalkozása szerint színésznő, televíziós producer és ahogy mind ismerjük a Dr.Csont (Bones) című tv-sorozatban Temperance Brennen szerepében tetszeleg.
Híres család
Emily-nek nem volt könnyű dolga, hogy felmutasson valamit a családjában, hiszen felmenő között csupa érdekes személyeket találhatunk. Apja az Oscar-díjra jelölt operatőr és rendező Caleb Deschanel, anyja az ír-amerikai származású Mary Jo Deschanel szintén színésznő. Húga Zooey Deschanel modell, dalszövegíró és színésznő aki játszott már együtt Jim Carrey, Jennifer Aniston és Katie Holmes színészekkel is. Emellett dédapja Paul Deschanel Franciaország 11. elnöke volt.
Gyermekkora mozgalmasan telt, mivel szülei munkája miatt folyton költözködtekEbből kifolyólag élt Olaszországban, Kanadában, Franciaországban, Jugoszláviában, Angliában és Dél-Afrikában is.
Karrierje
Emily Magyarországon a Dr. Csont című 2005-ben indult sorozat főszereplőjeként ismert-melynek egyébként producere is- de szerepelt több másik filmben is. Sorozatok közül a Providence (1999), Különleges Ügyosztály (1999), Bostoni Halottkémek (2001), Dr. Csont (2005) című tévéfilmekben játszott. Filmek terén pedig a következőkben láthattuk: A rózsavére (2002), Hideghegy (2003), Pókember 2.(2004), Alamo- A 13 napos ostrom (2004), Boogeyman (2005), A nővérem húga (2009).
Magánélete
A 34 éves színésznő házasságban él David Hornsby íróval és színésszel, aki a Pearl Harbor című filmben is feltűnt. David és Emily 2010-ben házasodtak össze és máris szülői örömök elé néznek, hiszen 2011 őszére várják első gyermeküket. Emily Deschanel legjobb barátnője pedig szintén egy színésznő, akivel együtt dolgozik. Ő a Dr. Csont sorozatból jól ismert Angela azaz Michaela Conlin.
Hogyan tartja formában magát Emily?
Természetesen a forgatások mellett Emily elegendő időt szán testének fitten tartására is. Szépsége adott, de ezt igyekszik megőrizni a heti edzések és a táplálkozása révén. Emily ugyanis vegetáriánus csakúgy, mint húga Zooey is.
- Hogyan Adj Le 30 Kilót Könnyen?2012. május 03., 08:49
- Mégsem Kell Kerülni a Szénhidrátokat?2012. április 27., 08:35
- Nassolási Vészhelyzetek Ellen2012. április 26., 08:51
- Minden Héten Egy Mínusz!2012. április 18., 08:31
- Kefirdiéta - Jobb Emésztés, Könnyebb Fogyás2012. április 04., 10:38
- Lime Torta Recept2012. május 07., 08:42
- Cukkinis Frittata Recept2012. április 22., 10:02
- Fűszervajas Makréla Recept2012. április 20., 08:44
- Fahéjas Mazsolás Csirke Recept2012. április 05., 16:51
- Zöldséges Rétestekercs Recept2012. március 29., 15:25
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
- Hoodia Fogyókúrás Szájspray – Segítség a Fogyáshoz vagy Átverés?
Hoodia Fogyókúrás Szájspray – manapság egyre több reklám hirdeti és ígér éhezés nélküli fogyást általa. - Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Nagy változáson ment keresztül, ami csinosabbá és magabiztosabbá tette, hiszen egyszerűen csak akarta és meg is csinálta. - Weight Watchers Diéta – Pontozz és Fogyj!
A Weight Watcers diéta (rövidítve WW) némi számolgatás ellenében könnyed és tartós fogyást kínál mindazoknak, akik fogyni szeretnének. - Mit Együnk és Mit Ne a Paleo Diétában?
A Paleolit táplálkozás lényege, hogy csak a természetes úton megszerezhető eledeleket fogyasszuk- azaz csak azt, amit az ősember is megehetett. - Kim Kardashian: Kudarcból a Tökéletes Alakig
Belépve a kristálytiszta bahamai vízbe, Kim Kardashian elkezdett pánikolni: „Hirtelen azt hittem, hogy mindenki engem néz.
