Az Energiaitalok Tényleg Csak Frissítenek?

Az Energiaital Fogyasztás Veszélyei
2011. 08. 08

Az energiaitalok közül ma már úgy válogathatunk a boltokban is mintha csak üdítőitalt válogatnánk, pedig ez nem mindig volt így. Talán nem is véletlenül.

Nem Ígér Sok Jót a Növekvő Energiaital FogyasztásEnergiaital történet

Az energiaital ősének kikiáltott itókát már 1901-ben feltalálták, de a mai ital tényleges ükapja, már Red Bull néven volt akkor is kapható Ausztriában 1987-ben. Nálunk elkezdték ugyani forgalmazni a 90-es évek elején, de az ÁNTSZ betiltotta az egészségtelen összetételre hivatkozva. Azóta az összetétel maradt, az engedélyt viszont kiadták, így a 2000-es évek elhozták nekünk az energiaitalok arzenálját. Eleinte inkább csak a szórakozóhelyeken volt ismert a felpezsdítő ital, de a felmérések azt bizonyítják, hogy folyamatosan növekszik az élelmiszerboltokban eladott mennyiség is. Főleg a 13 és 35 éves kor közöttiek fogyasztják és az is kiderült, hogy körülbelül 150-féle energiaital van ma forgalomban az országban. Kérdés, hogy jó-e ez nekünk?

Miből van az energiaital?

Mivel az ital célja, hogy energiát szolgáltasson a szervezetnek alapja egy cukros vizes oldat. Többféle cukorból készülhetnek. Van amelyik egyszerű kristálycukrot, a másik glükóz-fruktóz szirupot tartalmaz és vannak amik malátacukrot vagy szénhidrátokat használnak fel de akadnak édesítőszerrel készültek is.

Természetesen elmaradhatatlan hatóanyag a koffein, mely a kávéban is megtalálható alkaloid típusú pszichoaktív anyag. Élénkít, fokozza a szervezet természetes reakcióit, tulajdonképpen egy legális doppingszer. Nagy mennyiségben szapora szívverés, mellkasi fájdalom, hányás, remegés, nyugtalanság, álmatlanság és pánikroham okozója is lehet. A hazai boltokban árusított energiaitalok koffeintartalma széles skálán mozog, többnyire 15 és 32 mg/100 g között található.

Emellett még sok variáció előfordul az energiaitalok piacán. Találkozhatunk taurin-koffein, B-vitamin, glicin, glükoronolakton, inozitol, niacin, pantenol, guarana-, guava-, ginzeng- és zöltea-kivonat, L-karitin, EGCG nevű összetevőkkel.

Az energiaital fogyasztás veszélyei

Mivel nincs szabályozva, hogy milyen összetevőkből állhat az energiaital és milyenből nem, sajnos gyakran nagyon káros párosításokkal találkozunk. A koffein-taurin párosítás eleve rossz és a gyógynövény összetevők csak tovább rontanak egyes esetekben a helyzeten, mivel ezek befolyásolják a koffein hatásait. A legnagyobb veszély azonban a túladagolás. Amerikában csak negyedévente 700 túladagolást regisztrálnak és Európában is hallhattunk már párszor ilyen esetekről, sőt a túlzott energiaital és főleg alkohollal kevert energiaital által okozott halálesetekről is. Ami még aggasztóbb, hogy nem csak felnőttek, hanem sok gyerek esik áldozatul ennek a problémának. Kutatások kimutatják, hogy egyre több gyermek próbálja kis és fogyasztja rendszeresen az energiaitalokat. Az országban például s megkérdezett általános iskolások közül csupán négyen válaszolták azt, hogy még nem próbálták az italt.

Mit tehetünk?

Először is figyeljünk a kiskorúakra és ne engedjük, hogy rászokjanak az energiaitalra. Nekik testsúlyuk meghatározza a bevihető koffeinmennyiséget, kilónként 2,5 mg-nál több már veszélyes lehet. Vigyázzunk tehát mert lehet, hogy már egy doboz energiaital koffeintartalma meghaladja ezt a limitet. A felnőtteknek remélhetőleg van annyi esze, hogy ne lépjenek a túlzott fogyasztás útjára, de azért jó tudni, hogy a felnőtt koffeinlimit 300 mg/nap.

Egy-két alkalommal persze semmilyen problémát nem okoz az energiaital, de sajnos vannak, akik napi egy litert is elfogyasztanak, ami már nagyon kockázatos!


Címkék: koffein
Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"Az Energiaitalok Tényleg Csak Frissítenek?" kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák