Félrelépés Update Birodalomban
Néhány évvel ezelőtt a Schobert házaspárt is próbára tette a sors. Mi történt velük és hogyan jutottak túl rajta?
Réka és Norbi ma már szinte mintaházaspárként élik életüket. Ki kívánhatna jobbat magának? Közös érdeklődésű emberek, hiszen mindketten az emberek testével foglalkoznak. Ma már együtt építik azt az üzletet és vele együtt azt az imázst ami az ő védjegyük. Az Alakreform és az Update ma már saját értelmet nyert fogalmak az országban. Az összhang tehát teljes, melyet három gyönyörű gyermekük pecsétel meg.
A próbatétel
Kiderült azonban, hogy volt időszak, amikor nem volt ennyire rózsás a helyzet. Egyik nyilatkozatában Réka arra a kérdésre válaszolt tényleg megcsalta-e őt Norbi valaha? Szerencsére Schoberték soha nem titkolják el az igazságot, mindig megtudhatjuk tőlük az őszintét, így Réka elmondta, igen valóban előfordult egyszer a félrelépés. Norbi botlása akkoriban történt, amikor kiderült gondok vannak a szívével. Ez az időszak egyébként is nagyon nehéz volt nekik, de sikerült átbeszélniük és már rég túl vannak rajta. Norbiban akkor nagyon bonyolult dolgok zajlottak le, de szerencsére Réka meg tudta érteni ezeket.
Ez igazi próbatétel volt a szerelmüknek, de ma már minden a legnagyobb rendben van köztük és soha nem hánytorgatják fel ezt az esetet. Persze emellett Norbi pontosan tudja, hogy még egyszer nem játszhatná el ezt a kártyát, mert Réka több esetet nem bocsátana meg.
- Hogyan Adj Le 30 Kilót Könnyen?2012. május 03., 08:49
- Mégsem Kell Kerülni a Szénhidrátokat?2012. április 27., 08:35
- Nassolási Vészhelyzetek Ellen2012. április 26., 08:51
- Minden Héten Egy Mínusz!2012. április 18., 08:31
- Kefirdiéta - Jobb Emésztés, Könnyebb Fogyás2012. április 04., 10:38
- Lime Torta Recept2012. május 07., 08:42
- Cukkinis Frittata Recept2012. április 22., 10:02
- Fűszervajas Makréla Recept2012. április 20., 08:44
- Fahéjas Mazsolás Csirke Recept2012. április 05., 16:51
- Zöldséges Rétestekercs Recept2012. március 29., 15:25
- Hullahoppal Fogyott 64 Kilót Egy Nő2012. március 24., 11:56
- Miért Hízik El a Gyerek?2012. március 13., 11:08
- Az Egészség Mellett a Környezettudatos Életmód Is Fontos2012. március 10., 12:56
- Kristen Stewart Formája2012. március 09., 13:03
- Kikerekednek a Próbababák2012. március 08., 15:33
- Családja Súlyát Adta Le a Nő!2012. március 07., 10:46
- A Jövőben Akár Nyugdíjasként Is Szülhetünk2012. március 03., 11:28
- Agyban Is Hat az Edzés2012. február 22., 11:32
- Segít a Fogyásban a Reggeli Csokitorta2012. február 18., 12:30
- Mindenki Hazudik a Súlyáról2012. február 12., 13:24
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
- Hoodia Fogyókúrás Szájspray – Segítség a Fogyáshoz vagy Átverés?
Hoodia Fogyókúrás Szájspray – manapság egyre több reklám hirdeti és ígér éhezés nélküli fogyást általa. - Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Nagy változáson ment keresztül, ami csinosabbá és magabiztosabbá tette, hiszen egyszerűen csak akarta és meg is csinálta. - Weight Watchers Diéta – Pontozz és Fogyj!
A Weight Watcers diéta (rövidítve WW) némi számolgatás ellenében könnyed és tartós fogyást kínál mindazoknak, akik fogyni szeretnének. - Mit Együnk és Mit Ne a Paleo Diétában?
A Paleolit táplálkozás lényege, hogy csak a természetes úton megszerezhető eledeleket fogyasszuk- azaz csak azt, amit az ősember is megehetett. - Kim Kardashian: Kudarcból a Tökéletes Alakig
Belépve a kristálytiszta bahamai vízbe, Kim Kardashian elkezdett pánikolni: „Hirtelen azt hittem, hogy mindenki engem néz.




