Gáspár Evelin

2011. 08. 24

Az utóbbi időben Gáspár Evelin körül legyeskedik a média minden ágazata, tudniillik rendkívüli fogyásáról mindenki szeretne beszámolni.

Gáspár EvelinA Gáspár család

Evelint Győzike nagyobbik lányaként ismerte meg az ország. Először természetesen Győzike került a köztudatba, hiszen együttesével a Romantic-kal befutott karrierjük lett az országban. Később aztán Győzike egyre inkább médiaszereplőként vált, különösen miután a Romantic feloszlott. A Gáspár család feje ezután a zebra mintás dolgok szeretetével és néha már-már komikus számba menő családi életével szerepelt a címlapokon. Evelin 11 éves volt, amikor az RTL-Klub 2005-ben indította el azt a valóságshowt, mely kifejezetten a Gáspár család életét mutatta be. Bea asszony, Győző, Evelin és Virág a kamerák előtt élték mindennapjaikat szórakoztatva ezzel a nézőket.

Evelin teret hódít

A show során ismerhette meg az ország tehát Evelint, akit szinte végig dacos, duci, fiús öltözködésű kislánynak mutatott a kamera. 2011-ben két évvel azután, hogy a Győzike Show levonult a képernyőről Evelin újra felkavarja a család körül a médiaérdeklődést, méghozzá azzal, hogy közel 20 kilótól szabadul meg és válik a fiús kislányból, csinos nővé.

Evelin jelenleg 17 éves, így iskolába jár. Korábban problémát okozott neki az, hogy önmagát elfogadtassa, hogy barátságokat kössön, de állítása szerint ez sokkal könnyebb, mióta csinos.


« előző oldal       [1]        következő oldal »
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"Gáspár Evelin" kapcsolódó cikkek
« előző oldal       [1]        következő oldal »
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák