Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Öt hónap alatt 17 kilót olvasztott le magáról Gáspár Evelin. Az esemény szenzáció a médiában, hiszen bizonyítja, hogy igenis bárkinek sikerülhet.
A Győzike-show és vele együtt a Gáspár család pillanatok alatt teret hódított annak idején a médiában, így még aki nem is nézte az is tisztában van vele, ki is az a Gáspár Evelin. Bizony, ő Győzike idősebbik lánya, akiről valószínűleg mindenki fejében egy duci fiús öltözködésű dacos kislány képe maradt meg. No de ezt az emlékképet most már el is felejthetjük, hiszen Evelin ma bomba formában van!
Nem akar többé a férfi osztályon vásárolni
Egyszerűen elege lett eddigi életéből, ezért döntött a fogyókúra mellet nagyjából fél évvel ezelőtt Gáspár Evelin. Nem bírta tovább elviselni, hogy nem tud csinos ruhákat viselni és szülei unszolását, hogy lehetne kicsit nőiesebb is lány létére. Korábban Evelin – valószínűleg túlsúlya miatt –előszeretettel hangsúlyozta, hogy ő fiús meg kedveli a rapper azaz laza stílusú öltözködést,bevallotta akkoriban a férfi osztályon vásárolt, de ahogy nőtt elkezdte zavarni a dolog. Hiába próbált azonban lányosabb ruhákat, a boltokból sírva távozott, mivel egyik sem állt jól rajta. Ekkor döbbent rá, ha csinosabban akar öltözni, bizony csinosabbnak is kell lennie.
Fogyókúra Evelin-módra
Evelin tudatos diétába és kemény sportba kezdett. Jól tudta, hogy túlsúlyának okozója a rendszertelen és egészségtelen táplálkozás. Nagyon nagy csoki evő és üdítő fogyasztó volt, de belátta ezekről le kell mondania a fogyás érdekében. Azóta reggelire teljes kiőrlésű kekszet és gyümölcsöt eszik, az ebédje többnyire sovány húsból és salátából áll, a vacsorát pedig igyekszik elrendezni este 6 óra előtt. Ha ezután az időpont után netán megéhezne egy-két gyümölcsöt fogyaszt el csupán. Bár ő maga nem említette, úgy tudni használt valamilyen fogyasztó kapszulát is diétája mellett, a folyadékfogyasztás fontosságát viszont ő is kiemelte.Édesanyja segítségére volt a fogyásban, hiszen igyekezett olyan ételeket készíteni, ami nem akadályozza Evelint a fogyásban, sőt ő maga is leadott 5 kilót ez idő alatt.
Nagy a kereslet az új álomnő iránt
Családja nagyon büszke rá és a fiúk is elkezdték kerülgeti a fiatal lányt, de Evelin külsejében bekövetkezett pozitív változásokat mások is észrevették. A média soha nem látott érdeklődést mutat iránta folyamatosan riportokat, interjúkat készítenek vele, sőt Görög Zita nemrég nyílott modell ügynöksége is felvette már vele a kapcsolatot. Zita ügynöksége azért találja Evelint jó lehetőségnek, mert nem csontsovány modelleket keresnek, hanem olyanokat akiknek teltkarcsú, nőiesebb vonalaik vannak akár Evelinnek. Állítólag még a fogyasztótablettát forgalmazó cég is megkereste egy ajánlattal a lányt, úgyhogy úgy tűnik most minden összejön neki. A fél év alatt elért 17 kilós fogyás nagy önbizalmat adott a lánynak, nemcsak jobban érzi magát a bőrében, hanem dacossága is eltűnt, immár könnyebben nyílik meg az emberek felé és mások is hamarabb elfogadják őt.
Evelin mottója: Ha elhisszük, hogy jól nézünk ki, akkor az úgy is van!
- Hogyan Fogyhatsz Tormával?2012. február 20., 14:50
- 100 Kalóriás Falatkák2012. február 19., 11:37
- Hideg vagy Meleg? - Te Hogyan Fogysz?2012. február 16., 15:50
- Weight Watchers Diéta – Fogyj Pontokkal!2012. február 14., 10:32
- Kerüld El a Hétvégi Hízást!2012. február 11., 16:29
- Zöldséges Pulykarolád Recept2012. február 22., 14:00
- Szicíliai Padlizsánsaláta Recept2012. február 14., 15:08
- Gazdag Minestrone Leves Recept2012. február 13., 11:04
- 3 Szuper Egyszerű Reggeli Recept2012. február 05., 10:16
- Provánszi Tökfőzelék Fehérborral Recept2012. február 04., 18:33
- Mintaétrend Christina Aguilera Diétájáról2012. január 30., 13:05
- Hihetetlenül Lesoványodott Csézy2012. január 27., 09:36
- Vedd Át a Legszebb Hírességek Formáit!2012. január 25., 09:52
- Kim Kardashian Formatartó Tanácsai2012. január 23., 13:30
- Utál Edzeni Járni Az Énekesnő2012. január 17., 20:38
- Túlretusálták Dr. Szöszit2012. január 16., 13:31
- Farmer Fogyasztja Le Beyoncét2012. január 10., 08:02
- Még Mindig Ragyog A Férfiak Álma2012. január 09., 13:54
- Még Mindig Diétázik Pedig Már Nincs Miből2012. január 04., 17:36
- Zoltán Erika és Király Linda Ugyanazért Nem Fogy2011. december 27., 13:02
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
- Hoodia Fogyókúrás Szájspray – Segítség a Fogyáshoz vagy Átverés?
Hoodia Fogyókúrás Szájspray – manapság egyre több reklám hirdeti és ígér éhezés nélküli fogyást általa. - Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Nagy változáson ment keresztül, ami csinosabbá és magabiztosabbá tette, hiszen egyszerűen csak akarta és meg is csinálta. - Kim Kardashian: Kudarcból a Tökéletes Alakig
Belépve a kristálytiszta bahamai vízbe, Kim Kardashian elkezdett pánikolni: „Hirtelen azt hittem, hogy mindenki engem néz. - Weight Watchers Diéta – Pontozz és Fogyj!
A Weight Watcers diéta (rövidítve WW) némi számolgatás ellenében könnyed és tartós fogyást kínál mindazoknak, akik fogyni szeretnének. - Mit Együnk és Mit Ne a Paleo Diétában?
A Paleolit táplálkozás lényege, hogy csak a természetes úton megszerezhető eledeleket fogyasszuk- azaz csak azt, amit az ősember is megehetett.




