Hogy Tüntesd El a Tokát?

Zsírégetés az Áll Alatt
2012. 01. 26

Kényes terület az áll alatti főleg, ha felhalmozódtak ott a zsírpárnák. Teljesen más módszerrel ugyan, mint a zsírégető gyakorlatok de ettől is meg lehet szabadulni!

Ez a terület speciális gyakorlatokat igényel, hiszen az általános mozdulatsorok nincsenek rá hatással. Ha naponta csak 10 percet szánsz a következő furcsa gyakorlatokra már néhány hét alatt látványos eredményre számíthatsz!

1. Arctorna

A grimaszolás megmozgatja az arcizmokat és mozgásba hozza az áll alatti részt is. Nyakfeszítő gyakorlatnak nagyon jó ha felfelé nézve csücsörítesz, ha széles mosollyal hátrahajtod a fejed és ugyanígy előre, míg az állad érinti a mellkasod. Végezd el ezeket 10-szer egymás után!

2. Nyaktorna

Csinálj úgy, mintha a fejed és a tested el akarna válni egymástól. A vállaidat nyomd lefelé, a nyakaddal pedig nyújtózkodj erősen azaz emeld ki a fejed búbját! Tartsd ki néhány másodpercig majd csináld az ellenkezőjét. Húzd fel a vállaidat és húzd be a nyakad is, mintha a fejed és a vállad között nem lenne semmi. Mozogj 2 percig így, mint a harmonika!

3. Nyelvnyújtogatás

Ha sokat csókolózol előnyben vagy, mert a nyelv eltúlzott mozdulatai igencsak ledolgoztatják az áll alatti zsírpárnákat. Öltsd ki a nyelved amennyire csak tudod, majd húzd vissza! Becsukott szájjal pedig a szájüreg egyik majd másik oldalát érintsd és ezeket ismételgesd egy ideig!



Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"Hogy Tüntesd El a Tokát?" kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák