Jégbe Zárt Nyári Ízek - A Fagyasztás Szabályai és Praktikái
Bár még messze van, a hideg téli estéken a mennyországot jelenti majd a friss gyümölcsből készült desszert.
Most még tombol a nyár javában érnek a gyümölcsök-zöldségek,
azaz a legjobbakban dúskálunk. Ha belegondolunk azonban egy-egy gyümölcsöt igen
rövid ideig élvezhetünk ki, hiszen szezonja hamar eltelik, de néhány jól
megfogadott tanáccsal akár hónapokkal később is eredeti pompájukban
fogyaszthatók.
A gyümölcsök többségét érdemes leszedés után minél hamarabb elfogyasztani, mivel pár nap után már jócskán veszít formájából, szépségéből és romlik is. Az ilyen szezonális gyümölcsök, mint például az eper, a málna és a nektarin szinte mindenki kedvencei, jellegzetes nyári ízük mellett sok vitamint és tápanyagot is tartalmaznak. A nyáron termő zöldségek mint például a spárga, a bab vagy a zöldborsó zsenge formájukban a legfinomabbak és gyermek-felnőtt egyaránt szívesen falatozik belőlük. A cél tehát, hogy a nyári terméseket évszaktól függetlenül frissen fogyaszthassuk, ehhez pedig a fagyasztás a legmegfelelőbb módszer.
Miért jó a fagyasztás?
A friss terméseket sokszor szokták befőzéssel vagy szárítással tartósítani, de a hatás ezekben az esetekben nem érhet fel a fagyasztott eledelekével. Egyrészről mindkét módszerrel eltűntetjük a fontos vitaminokat és ásványi anyagokat a zöldségből- gyümölcsből, másrészt ezek a folyamatok nagyon cukros végtermékeket eredményeznek. A fagyasztásnál nem kell töménytelen cukor a tartósításhoz, enélkül is megőrizhetjük a növények eredeti friss állapotát, így a bennük lévő vitaminokat és tápanyagokat is.
A fagyasztás szabályai
Szinte kivétel nélkül bármilyen gyümölcsöt lefagyaszthatunk, a lényeg hogy megfelelően készítsük elő őket. Akár saját kertünkben termett, akár megvásároltuk az árut elrakhatjuk télire, de azért ne várjunk vele a leszedés vagy a hazavitel után 24 óránál tovább. Tisztítsuk meg alaposan, hiszen a koszt nem érdemes tartósítani, de töröljük is szárazra a gyümölcsöket vagy zöldségeket nehogy eljegesedjenek. Ha nem apró termésről van szó, mint a ribizli, meggy stb- érdemes őket kisebb darabokra vágni, így könnyen kisebb adagokra bonható a raktárkészlet. Figyeljünk arra, hogy ne legyen soha túlzsúfolt a mélyhűtő, hiszen az lassítja a fagyatás folyamatát és könnyíti a baktériumok megjelenését!
Tárolási trükkök
Nagyon jó praktika a különböző méretű fagyasztózacskók vagy légmentesen záródó dobozok használata. A légmentesség azért fontos, hogy a tárolt növény ne veszítsen nedvességéből a folyamat alatt, a variált méret pedig azért hasznos, mert így mindig épp annyi gyümölcsöt varázsolhatunk elő a mélyhűtőből, amennyire szükségünk van.
Nagyon jó ötlet a friss fűszernövények tartósítása is – egy csokor friss petrezselyem vagy kapor pótolhatatlan például a karácsonyi vacsoránál. Ehhez lehetséges egy tekercset készíteni a növényekből, azaz légmentesen göngyöljük folpackba a friss növényt, így fagyasszuk le és később csak levágunk egy-egy karikát az ízesítéshez. Vagy alkalmazhatjuk a jégkocka tartós módszert, melynek titka, hogy a friss növényt felaprózva a kockákba tömködjük és vízzel felengedve fagyasztjuk le. Így a jégkockából fűszerkocka lesz.
A fent említett praktikákkal bármikor finomabbá tehetjük télen készített leveseinket, készíthetünk friss gyümölcstortát vagy főzeléket!
- Hogyan Adj Le 30 Kilót Könnyen?2012. május 03., 08:49
- Mégsem Kell Kerülni a Szénhidrátokat?2012. április 27., 08:35
- Nassolási Vészhelyzetek Ellen2012. április 26., 08:51
- Minden Héten Egy Mínusz!2012. április 18., 08:31
- Kefirdiéta - Jobb Emésztés, Könnyebb Fogyás2012. április 04., 10:38
- Lime Torta Recept2012. május 07., 08:42
- Cukkinis Frittata Recept2012. április 22., 10:02
- Fűszervajas Makréla Recept2012. április 20., 08:44
- Fahéjas Mazsolás Csirke Recept2012. április 05., 16:51
- Zöldséges Rétestekercs Recept2012. március 29., 15:25
- Fogyaszt és Megvéd a Japán Gomba2012. április 07., 19:10
- Medvehagyma Szezon – Fokhagyma Light Kivitelben2012. március 26., 11:03
- Miért Jó a Kakaó?2012. március 19., 07:22
- A Szemhéjrángás Rejtelmei2012. március 06., 15:24
- Miért Káros a Gyors Ivás?2012. március 02., 10:28
- Ártalmas a Levegőkapkodás2012. március 01., 11:03
- Hizlal a Gyors Evés2012. február 29., 10:39
- Halált Okoz a Diétás Üdítő?!2012. február 21., 11:05
- Növessz Nagy Feneket és Egészséges Leszel!2012. február 08., 14:14
- Szegfűszeg – A Gyomor és a Fog Orvosa2012. február 06., 19:02
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
- Hoodia Fogyókúrás Szájspray – Segítség a Fogyáshoz vagy Átverés?
Hoodia Fogyókúrás Szájspray – manapság egyre több reklám hirdeti és ígér éhezés nélküli fogyást általa. - Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Nagy változáson ment keresztül, ami csinosabbá és magabiztosabbá tette, hiszen egyszerűen csak akarta és meg is csinálta. - Weight Watchers Diéta – Pontozz és Fogyj!
A Weight Watcers diéta (rövidítve WW) némi számolgatás ellenében könnyed és tartós fogyást kínál mindazoknak, akik fogyni szeretnének. - Mit Együnk és Mit Ne a Paleo Diétában?
A Paleolit táplálkozás lényege, hogy csak a természetes úton megszerezhető eledeleket fogyasszuk- azaz csak azt, amit az ősember is megehetett. - Kim Kardashian: Kudarcból a Tökéletes Alakig
Belépve a kristálytiszta bahamai vízbe, Kim Kardashian elkezdett pánikolni: „Hirtelen azt hittem, hogy mindenki engem néz.




