Jessica Simpson Esküvője Elmarad
A régóta tervezgetett esküvő elmarad. A bejelentést egy másik bejelentés követte...
Pár hónapja olyan hírek láttak napvilágot, hogy Jessica barátja azzal fenyegette az énekesnőt,hogy ha nem fogy le nem veszi feleségül. Elég meredek ez a kijelentés, nem is tudni mennyi volt igaz belőle viszont az tény, hogy Jessica fogyókúrázni kezdett. Hát ez már a múlté.
Gólyahír
Eric Johnson és Jessica Simpson 2010 májusában kezdtek el járni és egy éve el is jegyezték egymást. De mint kiderült nem ám Jessica hibája a hízás és nem emiatt marad el az esküvő, hanem a helyzet az hogy gyermeket várnak! Októberben olyan fotók készültek Jessicáról, melyeken egyértelműen látszottak a terhesség jelei, de később ő maga is megerősítette ezt a hírt.
Esemény halasztva
Igaz az esküvőt valóban lefújták, de szerencsére semmi köze ahhoz, hogy a vőlegény bármilyen fenyegetéssel élt volna. Egyszerűen arról van szó, hogy most minden figyelmet a kicsi érkezésének akarnak szentelni, Jessica álomesküvője pedig ennél több szervezési időt igényel. Az énekesnő ugyanis egy Hawaii-n tartandó romantikus esküvőről álmodozik és egy ilyet összehozni nem kis feladat úgyhogy ott akar lenni fejben teljesen. Ez valószínűleg több mint egy évvel ki fog tolódni, de sem ő sem Eric nem bánják. Sőt, nagyon örülnek a picinek annak ellenére, hogy nem tervezték érkezését! Az pedig biztos, hogy ez idő alatt a kismamának is van ideje visszakarcsúsodni!
- Hogyan Adj Le 30 Kilót Könnyen?2012. május 03., 08:49
- Mégsem Kell Kerülni a Szénhidrátokat?2012. április 27., 08:35
- Nassolási Vészhelyzetek Ellen2012. április 26., 08:51
- Minden Héten Egy Mínusz!2012. április 18., 08:31
- Kefirdiéta - Jobb Emésztés, Könnyebb Fogyás2012. április 04., 10:38
- Lime Torta Recept2012. május 07., 08:42
- Cukkinis Frittata Recept2012. április 22., 10:02
- Fűszervajas Makréla Recept2012. április 20., 08:44
- Fahéjas Mazsolás Csirke Recept2012. április 05., 16:51
- Zöldséges Rétestekercs Recept2012. március 29., 15:25
- Szulák Andi Speedfitnesszel és Diétával Fogy2012. február 15., 10:40
- Botrány Beyonce Szülése Körül2012. február 09., 14:19
- Janicsák Veca Egyre Szebb2012. február 06., 18:50
- Katie Holmes Szexi Fotói2012. január 31., 11:35
- Mintaétrend Christina Aguilera Diétájáról2012. január 30., 13:05
- Hihetetlenül Lesoványodott Csézy2012. január 27., 09:36
- Vedd Át a Legszebb Hírességek Formáit!2012. január 25., 09:52
- Kim Kardashian Formatartó Tanácsai2012. január 23., 13:30
- Utál Edzeni Járni Az Énekesnő2012. január 17., 20:38
- Túlretusálták Dr. Szöszit2012. január 16., 13:31
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
- Hoodia Fogyókúrás Szájspray – Segítség a Fogyáshoz vagy Átverés?
Hoodia Fogyókúrás Szájspray – manapság egyre több reklám hirdeti és ígér éhezés nélküli fogyást általa. - Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Nagy változáson ment keresztül, ami csinosabbá és magabiztosabbá tette, hiszen egyszerűen csak akarta és meg is csinálta. - Weight Watchers Diéta – Pontozz és Fogyj!
A Weight Watcers diéta (rövidítve WW) némi számolgatás ellenében könnyed és tartós fogyást kínál mindazoknak, akik fogyni szeretnének. - Mit Együnk és Mit Ne a Paleo Diétában?
A Paleolit táplálkozás lényege, hogy csak a természetes úton megszerezhető eledeleket fogyasszuk- azaz csak azt, amit az ősember is megehetett. - Kim Kardashian: Kudarcból a Tökéletes Alakig
Belépve a kristálytiszta bahamai vízbe, Kim Kardashian elkezdett pánikolni: „Hirtelen azt hittem, hogy mindenki engem néz.




