Ki Korán Kel Szép Alakot Nyer

Egészséges a Korán Kelés
2011. 09. 19

Aki korán kel, aranyat lel – szól az eredeti közmondás. Az egyik brit egyetem szakértői bebizonyították, hogy ez a közmondás sem született véletlenül.


Korán KelésÚjabb kutatási eredmények láttak napvilágot Nagy-Britanniában, de ezen már meg sem lepődünk. A britek minden értelmes vagy épp értelmetlennek tűnő dolgot alaposan kivizsgálnak. Így tettek a korán kelés és az egészség, testalkat kapcsolatával is. Látszólag semmi közük egymáshoz, de a Roehampton Egyetem kutatói szerint viszont igenis van köztük összefüggés.

A szakértők megállapították, hogy azok az emberek akik hamar kipattannak az ágyból nemcsak sokkal egészségesebbek, de jelentősen vékonyabbak is későn kelő társaiknál. A kutatásban résztvevők 13%-a már reggel 7 óra előtt felkel és nem csak hétköznap, hanem a hétvégeken is. 6% soha nem kel ki az ágyából reggel 9 óra előtt, a maradék, tehát a nagy többségben lévő 81% pedig valahol a két időpont között ébred.

A korán kelés előnyei

Kiderült, hogy akik sokáig fennmaradnak éjszaka és másnap is tovább lustálkodnak a kelleténél egyrészről túlsúllyal rendelkeznek, másfelől rossz egészségi állapotuk van. Viszont azok, akik kakasszóra kipattannak az ágyból bizonyítottan jobb egészségi állapotnak örvendhetnek és sokkal csinosabbak is.  Nekik van idejük reggelizni, nem rohannak annyira így kevesebb stressz is éri őket, ebből kifolyólag pedig testileg és lelkileg is egészségesek.

Szóval mihamarabb ki az ágyból!


Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"Ki Korán Kel Szép Alakot Nyer" kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák