Kikerekedett a Rágógumi Királynő

VV Zsófi Új Külseje
2011. 11. 11

Az előző Való Világ széria törékeny szőke kislánya valahol eltűnt a ködben. Már nem arra értem, hogy nem hallunk felőle, mivel tesz róla, hogy ne így legyen!

VV ZsófikaVV Zsófika a tavalyi valóságshowban tört be a köztudatba. Akkor még törékeny alkatával, kirívó fiatalságával hívta fel csupán magára a figyelmet. Amivel nem volt elégedett, az kebelmérete volt, így hát alighogy kiszabadult a villa falai közül megcsináltatta azt olyan méretűre ahogy neki tetszik. Ezek után ismét hallatott magáról és a Rágógumi című dalocskával igyekezett a porondon maradni. Ami azt illeti ez valóban sikerült is neki, mivel a dal önmagában annyira „megdöbbentően egyszerű”, hogy ezt csak a videóklipp megtekintése tudja fokozni.  Az értékelhetetlen klipp után a szőkeség mindig feltűnik valahol a médiában, hogy senki ne felejthesse el.


Mindig felbukkan

Legutóbb például egy VV5 párbajon mondott kortes beszédet az egyik párbajozóért. Ekkor lehetett észrevenni a változást Zsófin, ugyanis eléggé meghízott. Vékonysága teljesen eltűnt, mindene ki van kerekedve. Ahogy ránéz az ember már nem azt a kislányos alkatot látja, hanem inkább asszonyszerű a megjelenése. Arca, vállai, karjai és úgy általában az egész Zsófika mintha pár mérettel megnőtt volna. Mindenesetre annyi biztos, hogy ismét sikerült felhívnia magára a figyelmet, hiszen újra van miről beszélni vele kapcsolatosan…



Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"Kikerekedett a Rágógumi Királynő" kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák