Még Mindig Ragyog A Férfiak Álma
A szőke színésznőn nem fog az idő, mintha megvásárolta volna az örök fiatalságot!
Pamela Anderson minden férfi vágyálma volt már 20 évvel ezelőtt is és ez azóta nem sokat változott. A színésznő védjegyévé vált szőke haja és méretes keblei mit sem változtak az idő múlásával, most is éppolyan csábító a férfi szemnek mint egykor!
Pamela semmit sem változik! Alakja a régi, nem hízik egy dekát sem, haja ugyanúgy ragyogó szőke és hát nem kell beszélnünk sem a melleiről, ami elég szembeütköző. Ez ellen ő egyáltalán nem is akar tenni, amit már-már a bulvárlapok is túlzásnak tartanak.
Megbotránkoztak az újságírók
Amikor ugyanis legutóbb fotókat készítettek róla nyilvánosság előtt éppen egy hússzínű tapadós ruhát viselt, amit az újságírók már egyenesen unalmasnak találtak. A ruha annyira rásimult Pamelára, hogy minden apró részletet látni engedett. Tulajdonképpen mindegy lett volna, ha meztelenül érkezik, mivel az egyik újságíró szerint így is olyan volt, mintha csak még egy bőrt húzott volna magára. Más hangok is osztják a véleményt, miszerint Pamela már figyelembe vehetné saját korát és nem kellene ennyire mindent megmutatóan öltözködnie, hiszen már így is eleget meztelenkedett.
Az újságírók szerint tehát kicsit lehetne titokzatosabb is a szőkeség, de hát nem tudom mit várnak egy szexszimbólumtól, ő ilyen. Ha más lenne az már nem is Pamela Anderson stílus, talán csak irigyek…
- Hogyan Adj Le 30 Kilót Könnyen?2012. május 03., 08:49
- Mégsem Kell Kerülni a Szénhidrátokat?2012. április 27., 08:35
- Nassolási Vészhelyzetek Ellen2012. április 26., 08:51
- Minden Héten Egy Mínusz!2012. április 18., 08:31
- Kefirdiéta - Jobb Emésztés, Könnyebb Fogyás2012. április 04., 10:38
- Lime Torta Recept2012. május 07., 08:42
- Cukkinis Frittata Recept2012. április 22., 10:02
- Fűszervajas Makréla Recept2012. április 20., 08:44
- Fahéjas Mazsolás Csirke Recept2012. április 05., 16:51
- Zöldséges Rétestekercs Recept2012. március 29., 15:25
- Szulák Andi Speedfitnesszel és Diétával Fogy2012. február 15., 10:40
- Botrány Beyonce Szülése Körül2012. február 09., 14:19
- Janicsák Veca Egyre Szebb2012. február 06., 18:50
- Katie Holmes Szexi Fotói2012. január 31., 11:35
- Mintaétrend Christina Aguilera Diétájáról2012. január 30., 13:05
- Hihetetlenül Lesoványodott Csézy2012. január 27., 09:36
- Vedd Át a Legszebb Hírességek Formáit!2012. január 25., 09:52
- Kim Kardashian Formatartó Tanácsai2012. január 23., 13:30
- Utál Edzeni Járni Az Énekesnő2012. január 17., 20:38
- Túlretusálták Dr. Szöszit2012. január 16., 13:31
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
- Hoodia Fogyókúrás Szájspray – Segítség a Fogyáshoz vagy Átverés?
Hoodia Fogyókúrás Szájspray – manapság egyre több reklám hirdeti és ígér éhezés nélküli fogyást általa. - Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Nagy változáson ment keresztül, ami csinosabbá és magabiztosabbá tette, hiszen egyszerűen csak akarta és meg is csinálta. - Weight Watchers Diéta – Pontozz és Fogyj!
A Weight Watcers diéta (rövidítve WW) némi számolgatás ellenében könnyed és tartós fogyást kínál mindazoknak, akik fogyni szeretnének. - Mit Együnk és Mit Ne a Paleo Diétában?
A Paleolit táplálkozás lényege, hogy csak a természetes úton megszerezhető eledeleket fogyasszuk- azaz csak azt, amit az ősember is megehetett. - Kim Kardashian: Kudarcból a Tökéletes Alakig
Belépve a kristálytiszta bahamai vízbe, Kim Kardashian elkezdett pánikolni: „Hirtelen azt hittem, hogy mindenki engem néz.




