Mit Enne Jézus? – Fogyókúra az Ókorból

Életmódváltó Diéta
2011. 12. 12

Csak arra kell figyelnünk, hogy kizárólag olyan dolgokat fogyasszunk, melyeket Jézus is megtehetett annak idején!

Jézus DiétaEgy amerikai belgyógyász Dr. Colbert a 2000-es évek táján létrehozott egy diétát, melynek fő szempontja az egészséges családban is tartható táplálkozás. Kiiktatja, elhagyja a mesterséges, színezékanyagos ételeket és egészen Jézus koráig megy vissza az időben, hogy megtalálja az egészséges eledeleket.

Példák a Bibliából

Dr. Colbert könyvet írt a diétáról „Mit enne Jézus?” címmel. Ebben sorra veszi és értelmezi a bibliában elhangzó szövegeket az azokban fellelhető táplálékokra utaló sorokra fókuszálva. A szentírásban ugyanis több étkezésre vonatkozó adatot találhatunk, mint azt hinnénk. Természetesen van, hogy valóban megemlítik a táplálék nevét, de néhol csak utalnak rá, de az is kikövetkeztethető. Vannak olyan ételek is, melyeket Jézus kifejezetten helytelenített, ezeket Colbert is kihagyja a diétájából.

Kicsit természetesen

Tudvalevő, hogy Jézus sohasem dőzsölt, tehát mindig csak kis adagokat fogyasztott, ez az egyes szabály. Rengeteg zöldség, gyümölcs, teljes kiőrlésű gabonafélék, sovány tiszta hús és hal volt a tápláléka, és nem állati hanem növényi zsiradék volt központban azaz vaj helyett olíva olajat használtak akkoriban. Abszolút ellenzi a magas kalóriájú és zsírtartalmú ételeket, de az iparilag feldolgozottakat is kizárja. Az édes dolgokat nem igazán részesíti előnyben főleg nem a cukrot,ha mégis arra vágysz használj sztíviát vagy valamilyen természetes növényt édesítésre.

Dr. Colbert Jézus diétájával heti 1-2 kilót lehet fogyni, persze ennek feltétele az életmódváltás.



Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"Mit Enne Jézus? – Fogyókúra az Ókorból" kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák