Nem Kell a Pasiknak Mióta Vékony

Lefogyott De Nem Randizik
2011. 09. 20

Hihetetlen, de egy dél-wales-i nő állítja, hogy mióta 220 kilóról 82-re fogyott egyszerűen rá sem néznek a férfiak.


Azt gondolnánk épp ellenkezőleg kellene lennie. Örök sztereotípia, hogy a túlsúlyos nők nem jutnak el randizni, viszont a karcsú hölgyek folyamatosan ajánlatokkal vannak bombázva. Pauline bebizonyította az ellenkezőjét, na persze nem szánt szándékkal…

Pauline Allen

Csodálták a pasik

Kiskorától kezdve túlsúllyal küzdött a most 44 éves nő. Mindig is szeretett volna lefogyni, de igazából soha nem tudott. Már 15 évesen 46-os méretű ruhákat hordott és ez a szám mindig csak nőtt. Hiába próbálkozott, amit végre leadott azt a következő hónapban vissza is hízta. Nemrég azonban elhatározta, hogy komolyan véget vet ennek és ezután vékony nőként folytatja életét. De nem a férfiak, hanem önmaga miatt. A férfiakkal nem volt gond, folyton udvaroltak neki. Volt, hogy követték, volt hogy telefonszámot talált a kocsija szélvédőjén, sokszor randira hívták tehát sok csodálója volt.

A fogyás után

 Mégis úgy döntött kipróbálná milyen az élet túlsúly nélkül. 17 hónapnyi diéta után elérte a 82 kilós testsúlyt és végre csinosan mehetett a hivatalba dolgozni. De a várt hatás teljesen elmaradt. Nem néznek már utána a férfiak és nem bókolgatnak neki úton-útfélen. Mi a baj a pasikkal? Oké, hogy legyen mit fogni a menyecskén…no de azért annyira?! Pauline azért reméli, hogy maradt még esélye a férfiaknál és megtalálja az igazit, hiszen kislány kora óta erről álmodozik.



Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"Nem Kell a Pasiknak Mióta Vékony" kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák