Nyilvánosan Vezekel Schmuck Andor Fogyókúrás Kudarcáért
Schmuck Andor fogyókúrázott egész nyáron és ebben Schobert Norbi volt legnagyobb segítségére. A kemény edzések és diéta mégis csak részben hozott eredményt.
Schmuck Úr tekintélyes termetéhez már-már hozzászoktunk, mégis úgy döntött nyár elején, hogy megszabadul tőle. Olyannyira elszánt volt, hogy barátaival fogadást kötött, miszerint ha három hónap alatt nem sikerül 60 kilótól megszabadulnia kukorékolva fogja végigkocogni az Andrássy utat. A 90 napos diéta alatt bármennyire is szerette volna, nem tudta teljesíteni az önként vállalt célkitűzését, igaz nem sok kellett volna hozzá, hiszen 60 helyett 52 kilóval könnyebb lett a politikus.
A büntetés végrehajtása
Andor tisztában van vele, hogy hiába közeli az eredménye, akkor is vesztett így vezekelnie kell. Az idő elérkezett, holnap délelőtt lesz a nagy esemény, amikor a híresség valóban végigfut majd az Andrássy úton. Igaz nem egyedül fog kikelni magából, hiszen majdnem 100 ismerőse, edzője Norbi és más hírességek –Fodor Zsóka és a Nyári lányok- is csatlakoznak a menethez. Persze nem csupán Andor két szép szeme miatt, hanem mert Schmuck Andor egy jótékonysági eseményt csinált futásából, Futás a szépkorúakért címmel. A menet az Oktogontól startol szerdán 10 órakor és halad majd végig az Andrássy úton a Bajcsy-Zsilinszky út felé.
A holnapi futás után Andor nem hagyja abba a fogyókúrát, legalább decemberig folytatni fogja. A napi diétás rutint már úgyis megszokta, csupán ruháit kell kissé átszabatnia.
- Hogyan Adj Le 30 Kilót Könnyen?2012. május 03., 08:49
- Mégsem Kell Kerülni a Szénhidrátokat?2012. április 27., 08:35
- Nassolási Vészhelyzetek Ellen2012. április 26., 08:51
- Minden Héten Egy Mínusz!2012. április 18., 08:31
- Kefirdiéta - Jobb Emésztés, Könnyebb Fogyás2012. április 04., 10:38
- Lime Torta Recept2012. május 07., 08:42
- Cukkinis Frittata Recept2012. április 22., 10:02
- Fűszervajas Makréla Recept2012. április 20., 08:44
- Fahéjas Mazsolás Csirke Recept2012. április 05., 16:51
- Zöldséges Rétestekercs Recept2012. március 29., 15:25
- Szulák Andi Speedfitnesszel és Diétával Fogy2012. február 15., 10:40
- Botrány Beyonce Szülése Körül2012. február 09., 14:19
- Janicsák Veca Egyre Szebb2012. február 06., 18:50
- Katie Holmes Szexi Fotói2012. január 31., 11:35
- Mintaétrend Christina Aguilera Diétájáról2012. január 30., 13:05
- Hihetetlenül Lesoványodott Csézy2012. január 27., 09:36
- Vedd Át a Legszebb Hírességek Formáit!2012. január 25., 09:52
- Kim Kardashian Formatartó Tanácsai2012. január 23., 13:30
- Utál Edzeni Járni Az Énekesnő2012. január 17., 20:38
- Túlretusálták Dr. Szöszit2012. január 16., 13:31
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
- Hoodia Fogyókúrás Szájspray – Segítség a Fogyáshoz vagy Átverés?
Hoodia Fogyókúrás Szájspray – manapság egyre több reklám hirdeti és ígér éhezés nélküli fogyást általa. - Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Nagy változáson ment keresztül, ami csinosabbá és magabiztosabbá tette, hiszen egyszerűen csak akarta és meg is csinálta. - Weight Watchers Diéta – Pontozz és Fogyj!
A Weight Watcers diéta (rövidítve WW) némi számolgatás ellenében könnyed és tartós fogyást kínál mindazoknak, akik fogyni szeretnének. - Mit Együnk és Mit Ne a Paleo Diétában?
A Paleolit táplálkozás lényege, hogy csak a természetes úton megszerezhető eledeleket fogyasszuk- azaz csak azt, amit az ősember is megehetett. - Kim Kardashian: Kudarcból a Tökéletes Alakig
Belépve a kristálytiszta bahamai vízbe, Kim Kardashian elkezdett pánikolni: „Hirtelen azt hittem, hogy mindenki engem néz.




