Olivia és Hannah Nagy Fogyása
Az amerikai valóságshow 11. szériájának győztese egy testvérpár lett! Olivia és Hannah testsúlyuk felétől szabadultak meg!
Az amerikai valóság showba olyan fogyni vágyó embereket válogattak be, akik vállalták, hogy kamerák előtt szabadulnak meg nem kis súlyfeleslegüktől. Persze nem csak az motiválta őket, hogy több millió ember nézi nap mint nap a műsort, hanem a legnagyobb súlyveszteséget elérő embernek járó főnyeremény is. A reality-show annyira sikeres a tengerentúlon, hogy első szériája 2004-ben indult, de idén már a 11. szériáját vetítették.
A játék menete
A versenyzőknek szigorú diétán és edzésprogramokon kellett részt vennie nap, mint nap. A sztártrénerek nem kímélték a versenyzőket, igyekeztek mindenkiből kihozni a legjobb teljesítményt. Heti egyszer ugyanis a versenyzők megmérettettek egymással. Ez a mérkőzés úgy zajlott, hogy mindenki felállt a mérlegre és aki a legkevesebbet fogyta azon a héten, annak távoznia kellett.
Az első helyezett
A mérlegről győztesként Olivia Ward szállhatott le a műsor legvégén. Az egyébként 35 éves New-York-i opera-énekesnő testsúlyának körülbelül felétől szabadult meg a műsor alatt. A verseny kezdetekor természetesen minden versenyzőt megmérnek, hogy ehhez az értékekhez tudják később viszonyítani az elért eredményeket- Olivia ekkor 118 kilót nyomott. Erőt adott számára a fogyáshoz az, hogy anya szeretne lenni. Olivia ugyanis olyan mértékű súlyfelesleggel küzdött, mely orvosa szerint komoly gondot jelentett volna a gyermekvállalás esetében. Az akarata olyan nagy volt, hogy a valóságshow fináléjában már csak 60 kilót jelzett alatta a mérleg, amivel el is nyerte a győztesnek járó 250 ezer dollárt! Ezek után sokkal jobban érzi magát, hiszen immár be tud kapcsolódni a barátaival rendezett társas aktív programokba, nem beszélve arról, hogy új esélyt kapott az élettől, az anyaság szerepére!
A második helyezett
Hannah Curlee a második legjobb eredményt érte el a "The Biggest Loser" mezőnyében. Ő az első helyezett húga, így számára nővére jelentette a támogatást és a példaértéket a verseny során. Hannah teljesítményének értéke nem marad el Oliviájétól, hiszen ő 112 kilóról indult és 58 kilóra fogyott! Nővéréhez hasonlóan ő is megszabadult szinte testsúlyának felétől, de nem gyermekvállalási, hanem pasiszerzési célból. Húsz éves kora után Hannah nem éppen tartozott azok közé a lányok közé, akik népszerűek a fiúk körében, mivel nagyon elhízott. Azelőtt csinos lány volt, súlyproblémák nélkül, de egy sajnálatos baleset miatt gerincműtétre kényszerült. Ekkor kerülte a sportolást, ami sajnos később is megmaradt, a kilók pedig csak úgy szaladtak fölfelé. Miután már betöltötte 32. életévét, Hannah rájött, hogy ideje lenne talán saját magára odafigyelnie és akkor a pasik is jobban jönnének. Ezt jól gondolta, mivel a majdnem 55 kilós fogyásával nagyon csinosra fogyott, így garantáltan elhívják majd randevúzni.
- Hogyan Adj Le 30 Kilót Könnyen?2012. május 03., 08:49
- Mégsem Kell Kerülni a Szénhidrátokat?2012. április 27., 08:35
- Nassolási Vészhelyzetek Ellen2012. április 26., 08:51
- Minden Héten Egy Mínusz!2012. április 18., 08:31
- Kefirdiéta - Jobb Emésztés, Könnyebb Fogyás2012. április 04., 10:38
- Lime Torta Recept2012. május 07., 08:42
- Cukkinis Frittata Recept2012. április 22., 10:02
- Fűszervajas Makréla Recept2012. április 20., 08:44
- Fahéjas Mazsolás Csirke Recept2012. április 05., 16:51
- Zöldséges Rétestekercs Recept2012. március 29., 15:25
- Szulák Andi Speedfitnesszel és Diétával Fogy2012. február 15., 10:40
- Botrány Beyonce Szülése Körül2012. február 09., 14:19
- Janicsák Veca Egyre Szebb2012. február 06., 18:50
- Katie Holmes Szexi Fotói2012. január 31., 11:35
- Mintaétrend Christina Aguilera Diétájáról2012. január 30., 13:05
- Hihetetlenül Lesoványodott Csézy2012. január 27., 09:36
- Vedd Át a Legszebb Hírességek Formáit!2012. január 25., 09:52
- Kim Kardashian Formatartó Tanácsai2012. január 23., 13:30
- Utál Edzeni Járni Az Énekesnő2012. január 17., 20:38
- Túlretusálták Dr. Szöszit2012. január 16., 13:31
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
- Hoodia Fogyókúrás Szájspray – Segítség a Fogyáshoz vagy Átverés?
Hoodia Fogyókúrás Szájspray – manapság egyre több reklám hirdeti és ígér éhezés nélküli fogyást általa. - Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Nagy változáson ment keresztül, ami csinosabbá és magabiztosabbá tette, hiszen egyszerűen csak akarta és meg is csinálta. - Weight Watchers Diéta – Pontozz és Fogyj!
A Weight Watcers diéta (rövidítve WW) némi számolgatás ellenében könnyed és tartós fogyást kínál mindazoknak, akik fogyni szeretnének. - Mit Együnk és Mit Ne a Paleo Diétában?
A Paleolit táplálkozás lényege, hogy csak a természetes úton megszerezhető eledeleket fogyasszuk- azaz csak azt, amit az ősember is megehetett. - Kim Kardashian: Kudarcból a Tökéletes Alakig
Belépve a kristálytiszta bahamai vízbe, Kim Kardashian elkezdett pánikolni: „Hirtelen azt hittem, hogy mindenki engem néz.





