Panaszkodik Penelope Cruz Férje

Túl Vékony a Színésznő
2011. 10. 13

Javier és Penelopé igazán összeillő páros. De most úgy néz ki ebben a dologban nem tudnak megegyezni!

Penelopé Cruz és Javier BardemA spanyol szépség Penelopé Cruz híres volt temperamentumos, latinos természetéről ennek szexuális vonzó erejét csak csábos domborulatai fokozták. Valószínűleg ezért (is) szeretett belé Javier Bardem. A sármos színész januárban lett apuka, méghozzá Penelopé egy kisfiúva ajándékozta meg, aki a Leo nevet kapta. Eleinte mindketten úgy gondolták, hogy anyának otthon a helye a pici mellett, de azóta már eltelt jó pár hónap és Penelopé kezdte érezni, hogy egyszerűen ellustul otthon. Éppen ezért elvállalta a  filmforgatást amire felkérték és a nagy lendületben sikerült is lefogynia.

Visszasírja a domborulatokat a férj

Javier Bardem azonban elmondta, el tudná viselni, ha nején rajta lennének a már megszokott plusz kilók. Sőt, szerinte Penelopé már-már súrolja a túl sovány kategóriát. Erre a színésznő mindösszesen annyit reagált, hogy azt ő sem bánná, ha mellei megmaradtak volna, de egyáltalán nem örülne, ha két számmal nagyobb ruhákat kellene hordania.

Persze ez az ügy nem okozott nagy bonyodalmat a családban, a hites ura még a Szarajevói forgatásokra is elkísérte őt, de később visszautazott New Yorkba. Penelopé így kollégáival ment tovább Olaszországba, ahol szintén forgattak még, de az itt készült fotókon is boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnik. Mellesleg egészen új stílust láthattunk tőle! Eddig egyenes hosszú fekete haja volt a védjegye, de a film kedvéért most még hosszabb és göndör fürtöket viselt. 


Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"Panaszkodik Penelope Cruz Férje" kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák