Rémesen Fest az Egykor Csinos Színésznő
Évekkel ezelőtt, amikor feltűnt a színen szexi alakja volt a védjegye mára ebből azonban semmi sem maradt.
Az Amerikai Pite című filmmel vált igazán híresség Tara Reid (35), akit akkor szőke haja, kék szeme és nem utolsó sorban kifogástalan karcsúsága tett tinibálvánnyá. Bár az Amerikai tinédzserfilmeket kinőtte, számos filmben szerepelt még, hiszen a nézők nagyon szerették. Idővel azonban olyan képek jelennek meg róla és olyan hírek, melyek cseppet sem pozitív töltetűek. A színésznő imázsa lerombolódott és kitudja egyszer visszaépülhet-e még…
Az egykori csinos testalkat mára már a múlté. De nem arról a szokványos esetről van szó, hogy egyszerűen felszedett egy jókora zsírpárnát, hanem épp az ellenkezője! Tara csontsovány!
Drog és Plasztika
Az egész a nagy sikerrel járó mámor következtében történt tivornyázásokkal kezdődött. Tara akkoriban elkezdett bulizni, éjszakai életet élni, de elég aktívan. Nemcsak alkoholproblémái voltak, botrányaitól volt hangos a sajtó. Emiatt egyre kevesebb felkérést kapott, mely önértékelését jelentősen lecsökkentette. Ennek kimenetele pedig az lett, hogy 2008-ban a szőkeség – egyébként feleslegesen- plasztikai műtéteken esett át, amikor is hasán zsírleszívást végeztek mellét pedig egyszerűen átszabták. Ezek a beavatkozások rettenetesen sikerültek, mégis sok helyen jelent meg fürdőruhában, ami látni engedte az elszabott részeket. Kínos fényképek tömkelege jelent meg róla, melytől újból kikészült.
Kicsivel később drogügyleteivel került az újságok címlapjára és egy időre el is tűnt a közönség elől, mivel bevonult a rehabilitációs központba (ahol korábban egyébként már Britney Spears és Lindsay Loha is járt).
Korrigált fénytelenség
Miután plasztikai műtétei sikertelensége bejárták a világsajtót, Tara úgy döntött helyrehozatja azokat. A korrigáló műtétek valamit javítottak megjelenésén, de így is messze áll korábbi önmagától. A legfőbb probléma az, hogy olyan sovány, mint aki anorexiában szenved. Arca beesett és öreg hatást kelt, bőre egész testén ráncos és foltos. Haja az egykori szőke csillogást teljesen elveszítette, most csak az ápolatlanság és a sárgaság látszik rajta. Nem tudni, hogy a kiálló csontokért komoly pszichikai problémák a felelősek vagy csupán újrakezdte az önromboló életmódot, főleg hogy nemrégiben cigarettás dobozzal a kezében kapták lencsevégre…
Az újrakezdés reménye
Tara Reid elképesztő soványsága sokakat aggodalomba ejt, most viszont mintha lenne némiremény. A színésznő újra a régi csapattal dolgozik, ugyanis az Amerikai PitefolytatódikAmerican Reunion - azaz Amerikai Újraegyesülés - néven. Talán ez a feladat majd ad neki némi energiát ahhoz, hogy megközelítse régi önmagát! Mindenkinek és főleg saját magának lenne jó, ha a csillogó szépségű Tara visszatérne és ezt a botrányhős, soványságával néha már-már ijesztő látványt nyújtó Tarát végleg száműzné a címlapokról.
- Hogyan Adj Le 30 Kilót Könnyen?2012. május 03., 08:49
- Mégsem Kell Kerülni a Szénhidrátokat?2012. április 27., 08:35
- Nassolási Vészhelyzetek Ellen2012. április 26., 08:51
- Minden Héten Egy Mínusz!2012. április 18., 08:31
- Kefirdiéta - Jobb Emésztés, Könnyebb Fogyás2012. április 04., 10:38
- Lime Torta Recept2012. május 07., 08:42
- Cukkinis Frittata Recept2012. április 22., 10:02
- Fűszervajas Makréla Recept2012. április 20., 08:44
- Fahéjas Mazsolás Csirke Recept2012. április 05., 16:51
- Zöldséges Rétestekercs Recept2012. március 29., 15:25
- Szulák Andi Speedfitnesszel és Diétával Fogy2012. február 15., 10:40
- Botrány Beyonce Szülése Körül2012. február 09., 14:19
- Janicsák Veca Egyre Szebb2012. február 06., 18:50
- Katie Holmes Szexi Fotói2012. január 31., 11:35
- Mintaétrend Christina Aguilera Diétájáról2012. január 30., 13:05
- Hihetetlenül Lesoványodott Csézy2012. január 27., 09:36
- Vedd Át a Legszebb Hírességek Formáit!2012. január 25., 09:52
- Kim Kardashian Formatartó Tanácsai2012. január 23., 13:30
- Utál Edzeni Járni Az Énekesnő2012. január 17., 20:38
- Túlretusálták Dr. Szöszit2012. január 16., 13:31
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
- Hoodia Fogyókúrás Szájspray – Segítség a Fogyáshoz vagy Átverés?
Hoodia Fogyókúrás Szájspray – manapság egyre több reklám hirdeti és ígér éhezés nélküli fogyást általa. - Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Nagy változáson ment keresztül, ami csinosabbá és magabiztosabbá tette, hiszen egyszerűen csak akarta és meg is csinálta. - Weight Watchers Diéta – Pontozz és Fogyj!
A Weight Watcers diéta (rövidítve WW) némi számolgatás ellenében könnyed és tartós fogyást kínál mindazoknak, akik fogyni szeretnének. - Mit Együnk és Mit Ne a Paleo Diétában?
A Paleolit táplálkozás lényege, hogy csak a természetes úton megszerezhető eledeleket fogyasszuk- azaz csak azt, amit az ősember is megehetett. - Kim Kardashian: Kudarcból a Tökéletes Alakig
Belépve a kristálytiszta bahamai vízbe, Kim Kardashian elkezdett pánikolni: „Hirtelen azt hittem, hogy mindenki engem néz.




