Spenótos Babburger Recept
Ha nem eszel húst épp neked való ez a burger, ami a babbal helyettesíti a nem kívánt alapanyagot! Lássuk a receptet!
Hozzávalók:
1 doboz vagy konzerv fehérbab
2 póréhagyma fehér része
4 ek. aprított szárított paradicsom
25 dkg bébispenót
5 dkg reszelt sajt
3 dkg zsemlemorzsa
1 tojás
1 ek. olívaolaj
Elkészítése:
A spenótot megmossuk, majd forró vízzel leforrázzuk és egy szűrőn átnyomkodjuk. Várunk amíg kihül, ekkor kicsavarjuk belőle a felesleges vizet, a maradékot pedig késsel apróra vágjuk. A babot kiöntjük a konzervből, lecsepegtetjük, és villával összetörjük. A póréhagymát nagyon vékony szeletekre vágjuk és a pici olajban puhára sütjük, de vigyázzunk azért ne barnára, esetleg feketére!
Az ily módokon előkezelt spenótot, babot, és póréhagymát egy keverőtálban összekeverjük, adunk hozzá sót, borsot és mint a fasírtmasszát összegyúrjuk. Ezután megformáljuk belőle a burger alapanyagot adó pogácsáka. Ha nagyobb babburgereket készítünk, akkor ebből az adagból 4 nagy gombócot formázzunk, ha pedig kisebbeket, akkor 6 kisgombócot készítsünk. A gombócokat nyomjuk laposra, aztán tegyük a hűtőszekrénybe. Maximum fél óra elteltével kivehetjük és elkészíthetjük a burgereket. Serpenyőben 3 percig süssük mindkét oldalát a babpogácsáknak vagy még jobb ha be tudjuk tenni a sütőbe a grill alá.
Magvas zsemlékkel, salátával és sajttal készítsük el a burgert még melegen!
- Hogyan Adj Le 30 Kilót Könnyen?2012. május 03., 08:49
- Mégsem Kell Kerülni a Szénhidrátokat?2012. április 27., 08:35
- Nassolási Vészhelyzetek Ellen2012. április 26., 08:51
- Minden Héten Egy Mínusz!2012. április 18., 08:31
- Kefirdiéta - Jobb Emésztés, Könnyebb Fogyás2012. április 04., 10:38
- Lime Torta Recept2012. május 07., 08:42
- Cukkinis Frittata Recept2012. április 22., 10:02
- Fűszervajas Makréla Recept2012. április 20., 08:44
- Fahéjas Mazsolás Csirke Recept2012. április 05., 16:51
- Zöldséges Rétestekercs Recept2012. március 29., 15:25
- Egészséges Turmix Ötletek2012. március 19., 14:46
- Csőben Sült Brokkoli Recept2012. március 12., 11:36
- Paradicsomos Rizottó Fetával Recept2012. március 08., 10:37
- Csirkemell Citromos Mártásban Recept2012. március 01., 15:19
- Gyömbéres Szilvával és Almával Rétegzett Zabpehelytorta Recept 2012. február 28., 14:32
- Tofus Csírasaláta Recept2012. február 26., 13:53
- Zöldséges Pulykarolád Recept2012. február 22., 14:00
- Szicíliai Padlizsánsaláta Recept2012. február 14., 15:08
- Gazdag Minestrone Leves Recept2012. február 13., 11:04
- 3 Szuper Egyszerű Reggeli Recept2012. február 05., 10:16
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
- Hoodia Fogyókúrás Szájspray – Segítség a Fogyáshoz vagy Átverés?
Hoodia Fogyókúrás Szájspray – manapság egyre több reklám hirdeti és ígér éhezés nélküli fogyást általa. - Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Nagy változáson ment keresztül, ami csinosabbá és magabiztosabbá tette, hiszen egyszerűen csak akarta és meg is csinálta. - Weight Watchers Diéta – Pontozz és Fogyj!
A Weight Watcers diéta (rövidítve WW) némi számolgatás ellenében könnyed és tartós fogyást kínál mindazoknak, akik fogyni szeretnének. - Mit Együnk és Mit Ne a Paleo Diétában?
A Paleolit táplálkozás lényege, hogy csak a természetes úton megszerezhető eledeleket fogyasszuk- azaz csak azt, amit az ősember is megehetett. - Kim Kardashian: Kudarcból a Tökéletes Alakig
Belépve a kristálytiszta bahamai vízbe, Kim Kardashian elkezdett pánikolni: „Hirtelen azt hittem, hogy mindenki engem néz.




