Te Meddig Bírsz Fél Lábon Állni?
Szakemberek vizsgálatai szerint tovább él az aki hosszabb ideig bír fél lábon állni!
Az egyszerű mozdulatok, melyeket nap mint nap elvégzünk összefüggésben állnak a várható élettartamunkkal- összegezték a londoni egyetem tudósaik. 28 korábban készült tanulmányt hasonlítottak össze, melyek mindegyike tartalmaz az adatalanyok erőnlétére vonatkozó adatokat.
A kutatásokból azt a következtetést vonták le, hogy az aki a mindennapi mozdulatokat nehézségek nélkül végzi tovább él, mint azok akik gyengébben szorítanak, nehezebben állnak fel a székből vagy nem egyensúlyoznak elég ügyesen. Például egy átlagos kézfogás is lehet következtetni a várható életkorra, hiszen a londoniak szerint a gyenge kézfogók 1,67-szer magasabb halálozási arányokat mutatnak, mint a vasmarkúak. A kutatás alapján nem mondható igaznak a lassan járj tovább érsz mondás sem, mivel a járás sebessége ugyancsak egy mérce volt a furcsa tanulmányban. A gyorsak sokkal előnyösebb helyzetben vannak, hiszen a lassabbak halálozási aránya 2.87-szer nagyobb az övékénél.
Ha az adatok mögé tekintünk egyszerűen annyiról van szó, hogy aki gyorsabb vagy erősebb az jobb fizikai kondícióban van. A gyengéknek egyébként sem termett soha sok babér, az erősebb él túl. Ez volt mindig is az örök érvényű szabály. Ha jó erőben vagyunk, aktívan éljük az életünket természetes, hogy tovább élünk. Ha tehát te esetleg a gyengébb kategóriába tartozol, csupán annyi a dolgod, hogy erősíts és minél jobb fizikai formába hozd magad!
- Hogyan Adj Le 30 Kilót Könnyen?2012. május 03., 08:49
- Mégsem Kell Kerülni a Szénhidrátokat?2012. április 27., 08:35
- Nassolási Vészhelyzetek Ellen2012. április 26., 08:51
- Minden Héten Egy Mínusz!2012. április 18., 08:31
- Kefirdiéta - Jobb Emésztés, Könnyebb Fogyás2012. április 04., 10:38
- Lime Torta Recept2012. május 07., 08:42
- Cukkinis Frittata Recept2012. április 22., 10:02
- Fűszervajas Makréla Recept2012. április 20., 08:44
- Fahéjas Mazsolás Csirke Recept2012. április 05., 16:51
- Zöldséges Rétestekercs Recept2012. március 29., 15:25
- Hullahoppal Fogyott 64 Kilót Egy Nő2012. március 24., 11:56
- Miért Hízik El a Gyerek?2012. március 13., 11:08
- Az Egészség Mellett a Környezettudatos Életmód Is Fontos2012. március 10., 12:56
- Kristen Stewart Formája2012. március 09., 13:03
- Kikerekednek a Próbababák2012. március 08., 15:33
- Családja Súlyát Adta Le a Nő!2012. március 07., 10:46
- A Jövőben Akár Nyugdíjasként Is Szülhetünk2012. március 03., 11:28
- Agyban Is Hat az Edzés2012. február 22., 11:32
- Segít a Fogyásban a Reggeli Csokitorta2012. február 18., 12:30
- Mindenki Hazudik a Súlyáról2012. február 12., 13:24
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
- Hoodia Fogyókúrás Szájspray – Segítség a Fogyáshoz vagy Átverés?
Hoodia Fogyókúrás Szájspray – manapság egyre több reklám hirdeti és ígér éhezés nélküli fogyást általa. - Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Nagy változáson ment keresztül, ami csinosabbá és magabiztosabbá tette, hiszen egyszerűen csak akarta és meg is csinálta. - Weight Watchers Diéta – Pontozz és Fogyj!
A Weight Watcers diéta (rövidítve WW) némi számolgatás ellenében könnyed és tartós fogyást kínál mindazoknak, akik fogyni szeretnének. - Mit Együnk és Mit Ne a Paleo Diétában?
A Paleolit táplálkozás lényege, hogy csak a természetes úton megszerezhető eledeleket fogyasszuk- azaz csak azt, amit az ősember is megehetett. - Kim Kardashian: Kudarcból a Tökéletes Alakig
Belépve a kristálytiszta bahamai vízbe, Kim Kardashian elkezdett pánikolni: „Hirtelen azt hittem, hogy mindenki engem néz.




