Teljes Testedzés Medicinlabdával

2011. 01. 20

A medicinlabdás edzés az egyik legjobb szabad-súlyos edzésforma. Segítségével megdolgoztathatunk szinte minden izomterületet, növelve azoknak erejét és mozgékonyságát. A medicinlabda az egyik legjobb szabad-súly, hiszen bármilyen irányban és variációban végezhetünk vele gyakorlatokat, valamint dobálhatjuk is, ami szintén egyedi módon veszi igénybe az izmokat.

Előnye még, hogy otthon, és kis helyen is könnyen végezhető. Pénzügyileg se fog senkit megingatni, hiszen egy medicinlabdát már párezer forintért be tudunk szerezni. Lássunk néhány gyakorlatot, amelyek együtt az egész testet megmozgatják:


  • Favágás: vállszéles terpeszben álljunk meg, majd tartsuk a labdát fejünk fölé nyújtott kézzel. Ezután hajolgassunk úgy, hogy a labdát leeresztjük a lábunk közé, de ügyeljünk a nyújtott kézre, és lehetőleg a nyújtott lábra. 20 ismétlés után kis pihenő, majd ismételjük meg újra a szettet* legalább kétszer.


  • Guggolás: állj kis terpeszbe, majd tartsd meg a labdát vízszintesen mellmagasságban nyújtott kézzel. Ezután következik a guggolás, majd hirtelen felugrás, miközben a fejünk fölé emeljük a labdát. 20 ismétlés után pihenés, majd legalább kétszer újra.


  • Felülés: feküdjünk hanyatt, szorítsuk a medicinlabdát a mellkasunkhoz, majd kezdhetjük a felüléseket. (Haladók tarthatják fej fölött is a labdát a felülés közben) 20 ismétlés után pihenő, majd elölről az egész kétszer.


  • Ülő Twist: üljünk le nyújtott lábbal, tartsuk a labdát vízszintesen mellmagasságba, majd forgassuk törzsünket jobbra és balra, amennyire csak tudjuk. 20 ismétlés a minimum.


  • Lábujj-érintés: feküdjünk hanyatt, majd emeljük lábainkat a magasba, 90°-ban. Ezután fogjuk meg a medicinlabdát, és vállunkat kiemelve próbáljuk megérinteni lábujjunkat. Ez a gyakorlat különösen jól égeti a zsírt. Végezzünk 20 ismétlést.


  • Kormányzás: az egyik legismertebb medicinlabdás gyakorlat. A guggoláshoz hasonlóan helyezkedjünk vállszéles terpeszbe, majd nyújtott kézzel tartsuk meg a labdát mellmagasságban. Ezután végezzünk körkörös mozgásokat (kormányzás) a karunkkal, balról jobbra kezdve. Miután csináltunk egy teljes kört és egy félkört (lent tartjuk a labdát), kezdjük el forgatni ellentétes irányba. Végezzünk 20 ismétlést, és ha bírjuk, kis pihenés után még 1 sorozatot.


Mint láthatjuk, a medicinlabdás gyakorlatok nem nehezek, se nem bonyolultak. Ugyanakkor nagy mozgásterjedelmüknek köszönhetően erősítik az izmokat és ízületeket. Érdemes kipróbálni, mert szórakoztató, és kihívást is jelent egyben.

*Szett: bizonyos ismétlésszám, egy gyakorlaton belül.

Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"Teljes Testedzés Medicinlabdával" kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák