Terjed a Piarexia az Egyetemisták Körében
A piarexia nevet természetesen már a szakemberek adták a jelenségnek, miszerint az egyetemista fiatalok – leginkább a lányok – nagy része úgy próbálja kordában tartani a bevitt a kalóriák számát, hogy inkább nem eszik, hanem iszik.
Az egyetemista élet nagy része mindenképpen a bulizáshoz köthető. Ez nem is baj, de vannak olyan problémák melyekre viszont a bulizás közepette is figyelniük kellene a fiataloknak. Ezt a jelenséget úgy hívják piarexia.
Pia vagy kaja?
Mivel a bulizás meghatározó része az egyetemisták életének kihagyni a bulizást nem igazán népszerű dolog. A szórakozás pedig italfogyasztással jár, az pedig amint tudjuk plusz kalóriákat juttat a szervezetbe. Ha ezek a lányok nemcsak parti arcok de csinosak is akarnak maradni akkor bizony oda kell figyelni erre a kalória számra. Erre megoldásként négyből egy egyetemista lány azt alkalmazza, hogy inkább az evésből származó kalóriamennyiséget hagyja ki és a piálást fenntartja.
Főleg lányokat érint a probléma
Az ilyen életmódnak súlyos egészségkárosító hatásai vannak. Nemcsak tanulási zavarokhoz, koncentrációs problémákhoz, de szervi károsodáshoz is vezethet. A nőknél egyébként is ártalmasabb az alkoholfogyasztás, mint a férfiaknál, de hogyha ez még koplalással is párosul az alkoholmérgezéshez vezet. Ez a probléma sajnos egyre több fiatalt érint pedig azt feltételezné az ember, hogy ennyi idős korukra már fel tudják mérni annak a jelentőségét, hogy csak egy testünk van és azt nem lehet kicserélni…
- Hogyan Adj Le 30 Kilót Könnyen?2012. május 03., 08:49
- Mégsem Kell Kerülni a Szénhidrátokat?2012. április 27., 08:35
- Nassolási Vészhelyzetek Ellen2012. április 26., 08:51
- Minden Héten Egy Mínusz!2012. április 18., 08:31
- Kefirdiéta - Jobb Emésztés, Könnyebb Fogyás2012. április 04., 10:38
- Lime Torta Recept2012. május 07., 08:42
- Cukkinis Frittata Recept2012. április 22., 10:02
- Fűszervajas Makréla Recept2012. április 20., 08:44
- Fahéjas Mazsolás Csirke Recept2012. április 05., 16:51
- Zöldséges Rétestekercs Recept2012. március 29., 15:25
- Fogyaszt és Megvéd a Japán Gomba2012. április 07., 19:10
- Medvehagyma Szezon – Fokhagyma Light Kivitelben2012. március 26., 11:03
- Miért Jó a Kakaó?2012. március 19., 07:22
- A Szemhéjrángás Rejtelmei2012. március 06., 15:24
- Miért Káros a Gyors Ivás?2012. március 02., 10:28
- Ártalmas a Levegőkapkodás2012. március 01., 11:03
- Hizlal a Gyors Evés2012. február 29., 10:39
- Halált Okoz a Diétás Üdítő?!2012. február 21., 11:05
- Növessz Nagy Feneket és Egészséges Leszel!2012. február 08., 14:14
- Szegfűszeg – A Gyomor és a Fog Orvosa2012. február 06., 19:02
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
- Hoodia Fogyókúrás Szájspray – Segítség a Fogyáshoz vagy Átverés?
Hoodia Fogyókúrás Szájspray – manapság egyre több reklám hirdeti és ígér éhezés nélküli fogyást általa. - Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Nagy változáson ment keresztül, ami csinosabbá és magabiztosabbá tette, hiszen egyszerűen csak akarta és meg is csinálta. - Weight Watchers Diéta – Pontozz és Fogyj!
A Weight Watcers diéta (rövidítve WW) némi számolgatás ellenében könnyed és tartós fogyást kínál mindazoknak, akik fogyni szeretnének. - Mit Együnk és Mit Ne a Paleo Diétában?
A Paleolit táplálkozás lényege, hogy csak a természetes úton megszerezhető eledeleket fogyasszuk- azaz csak azt, amit az ősember is megehetett. - Kim Kardashian: Kudarcból a Tökéletes Alakig
Belépve a kristálytiszta bahamai vízbe, Kim Kardashian elkezdett pánikolni: „Hirtelen azt hittem, hogy mindenki engem néz.




