Testkontoll Diéta - Egy Életmód, Ami Fogyaszt

2010. 11. 08

A testkontroll tulajdonképpen egy életmód, melyben nagy szerepe van a méregtelenítésnek, odafigyelünk testünk természetes ciklusaira és természetesen az étkezési szokásainkra, főleg hogy mit mivel és mikor eszünk

A kilencvenes években jelent meg ez az akkor teljesen új diéta Harvey és Marilyn Diamond „Testkontroll” című könyvével. A testkontroll azóta széles körben elterjedt és mára a leghatékonyabb fogyókúrák között tartják számon.

Testünk és az Étkezés

A táplálkozásnak van egy természetes testi ciklusa. A evés ugyanis egy folyamatot indít el a testben, melynek három szintje van:  a táplálék felvétel, az emésztés és az ürítés.

Napközben eszünk, tehát ez a táplálékfelvétel időszaka (12-20 óráig) majd az éjszaka folyamán testünk felhasználja a korábban bejuttatott élelmiszert (20-04 óráig). A salakanyagok ürítésének ideje pedig a reggeli-délelőtti órákban (04-12 óráig) zajlik. A testkontroll diéta figyelembe veszi és ezt segítve írja elő az ételek fogyasztását.


Méregtelenítés

Szervezetünk számára a legjobb ha minél kevesebb méreganyagot tárol. Ezért a testkontroll diétánál is ez az egyik sarkalatos pont. Ahhoz hogy a méreganyagok távozni tudjanak sok folyadékot kell inni.A magas víztartalmú élelmiszerek fogyasztása is segít, ilyenek a zöldségek, gyümölcsök.


Szétválasztás

A testkontroll diéta másik és talán legfontosabb ismérve, az élelmiszerek szétválasztása. Ez azt jelenti, hogy ne együnk egyszerre szénhidrátot és fehérjét, tehát például húsokat és kenyeret. Ennek oka, hogy emésztésünk szempontjából mást igényel az egyik, mint a másik fajta élelmiszer feldolgozása. A fehérjék emésztéséhez savas, míg a szénhidrátokéhoz lúgos közeg szükséges. Ha a kettőt egyszerre fogyasztjuk nagyon nagy energiát igényel testünk részéről az emésztés. Így ha betartjuk a szétválasztás szabályait, rengeteg energiát spórolunk meg és magas energiaszinten tarthatjuk magunkat.

Testkontroll Diéta Szabályok- Összefoglaló

  • Bármit ehetsz, csak válaszd szét a fehérjét és a szénhidrátot
  • Igyál sok vizet és egyél sok víztartalmú zöldséget-gyümölcsöt, hogy segítsd a méregtelenítést
  • Tartsd be a ciklusokat,  enni kizárólag a nappali órákban déltől este nyolcig megengedett  (délelőtt gyümölcsöt is ehetsz).
  • A víz fogyasztása egész nap ajánlott.
Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"Testkontoll Diéta - Egy Életmód, Ami Fogyaszt" kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák