Testsúlyának Több Mint Felét Adta Le a Nő

2011. 03. 07

„El kell kezdened szeretni saját magad és gondoskodni magadról” – így vallott Julie Trott a fogyókúrája sikerességének titkáról.

Julie - Nagy fogyásaJulie Trott egy 42 éves nő, akinek sikerült 120 kilótól megszabadulnia körülbelül egy év alatt. Ezzel a teljesítménnyel testsúlyának valamivel több, mint a felét adta le a nő, ugyanis eredetileg 190 kiló volt, ma pedig már csak 70-et mutat a mérleg alatta.

Julie élete nem volt könnyű a fogyókúra előtt sem. Már olyan szinten el volt hízva, hogy élete minden területét hátrányosan befolyásolta ez a tény. Nem tudott már repülőn utazni vagy elmenni moziba, mert egyszerűen nem fért bele az ülésekbe. Ezen kívül a vásárlás is elég nagy problémát okozott számára, hiszen XXXL-es méretben még a molett-üzletek is csak helyenként árusítanak ruhákat.

A mindennapi dolgok mellett sajnos társas kapcsolatait is megrontotta igen túlsúlyos alkata. A közösen végezhető cselekvések már teherré váltak az ő és a vele kapcsolatot teremtők számára is, így lányával is megromlott a kapcsolata. Tavaly októberben pedig rosszul működő párkapcsolata is véget ért. Ez volt az a pont, amikor Julie úgy döntött változtatnia kell.

A rendszeres mozgás mellett a gyümölcsdiétát választotta a fogyás eszközéül és mint láthatjuk rendkívül sikeresen alkalmazta is. Nehéz volt elkezdenie és hozzászoknia a konditerembe járáshoz, de végül sikerült és naponta minimum 4 órát áldozott a testmozgásnak, edzőjével pedig igazi jó barátokká váltak.

Julie azt mondja mindenki, aki szeretne elérni hasonló eredményeket, mint ő az felejtse el a divatdiétákat és dolgozzon igazán keményen, szorgalmasan! Senki ne gondolja azt, hogy az ő módszere egy gyors és biztos megoldás! Aki utána akarja csinálni, annak dolgoznia kell és az egészséges életet választani! Saját sikerein felbuzdulva egyébként ma már maga is sikeres fogyókúra klubot irányít.

Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"Testsúlyának Több Mint Felét Adta Le a Nő " kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák