Tolvai Reni Újra Hízásban Van
A szőke énekesnő teljesen megfeledkezett diétájáról és éppen ezért szép lassan vánszorognak vissza rá a kilók.
Pár hónapja arról számoltunk be, hogy Tolvai Renáta végre megtalálta a tökéletes módszert arra hogy lefogyjon. Köztudott volt, hogy egész életében súlyproblémái voltak, mivel már a Megasztárban is gömbölyded lányként tűnt fel. A showműsor után azonban kipróbálta ugyanazt a diétát, amivel Falusi Mariann is sokat fogyott. Reninek is sikerült látványos eredményeket elérni. A hírek minden csatornán arról szóltak, hogy a szőke énekesnő milyen látványos változáson ment keresztül az utóbbi időben.
Hamar jött hamar megy
A hamar jött siker hamar el is illan, akárcsak Reni álomalakja. A diétával viszonylag rövid idő alatt kicsinosodott, de úgy tűnik ugyanilyen rövid idő alatt el is illant a hatása. Tolvai Reni újra kezd beleilleni a Megasztár elején róla megismert képbe, azaz kezd kigömbölyödni.
Az énekesnő azt mondja az azért van, mert nem figyel a diétájára. Körülményei miatt sok stressz éri és egyébként is rohan egyik helyről a másikra. Sajnos egyszerűen nem jut ideje betartani az étkezési szabályokat éppen ott és azt eszik, amihez éppen hozzá jut és akkor amikor akad pár perce. Így érthető, hogy nehéz a diétát betartani. Van viszont egy dolog, ami változatlan ez pedig párja Kállay-Saunders András aki minden körülmények között kitart mellette ha teltebb, ha karcsúbb neki aztán mindegy fő hogy együtt legyenek. Ezt pedig a közeljövőben tettel is bizonyítja, merthogy össze költözik az énekesnővel.
- Hogyan Adj Le 30 Kilót Könnyen?2012. május 03., 08:49
- Mégsem Kell Kerülni a Szénhidrátokat?2012. április 27., 08:35
- Nassolási Vészhelyzetek Ellen2012. április 26., 08:51
- Minden Héten Egy Mínusz!2012. április 18., 08:31
- Kefirdiéta - Jobb Emésztés, Könnyebb Fogyás2012. április 04., 10:38
- Lime Torta Recept2012. május 07., 08:42
- Cukkinis Frittata Recept2012. április 22., 10:02
- Fűszervajas Makréla Recept2012. április 20., 08:44
- Fahéjas Mazsolás Csirke Recept2012. április 05., 16:51
- Zöldséges Rétestekercs Recept2012. március 29., 15:25
- Szulák Andi Speedfitnesszel és Diétával Fogy2012. február 15., 10:40
- Botrány Beyonce Szülése Körül2012. február 09., 14:19
- Janicsák Veca Egyre Szebb2012. február 06., 18:50
- Katie Holmes Szexi Fotói2012. január 31., 11:35
- Mintaétrend Christina Aguilera Diétájáról2012. január 30., 13:05
- Hihetetlenül Lesoványodott Csézy2012. január 27., 09:36
- Vedd Át a Legszebb Hírességek Formáit!2012. január 25., 09:52
- Kim Kardashian Formatartó Tanácsai2012. január 23., 13:30
- Utál Edzeni Járni Az Énekesnő2012. január 17., 20:38
- Túlretusálták Dr. Szöszit2012. január 16., 13:31
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
- Hoodia Fogyókúrás Szájspray – Segítség a Fogyáshoz vagy Átverés?
Hoodia Fogyókúrás Szájspray – manapság egyre több reklám hirdeti és ígér éhezés nélküli fogyást általa. - Győzike Lánya Hihetetlenül Lefogyott
Nagy változáson ment keresztül, ami csinosabbá és magabiztosabbá tette, hiszen egyszerűen csak akarta és meg is csinálta. - Weight Watchers Diéta – Pontozz és Fogyj!
A Weight Watcers diéta (rövidítve WW) némi számolgatás ellenében könnyed és tartós fogyást kínál mindazoknak, akik fogyni szeretnének. - Mit Együnk és Mit Ne a Paleo Diétában?
A Paleolit táplálkozás lényege, hogy csak a természetes úton megszerezhető eledeleket fogyasszuk- azaz csak azt, amit az ősember is megehetett. - Kim Kardashian: Kudarcból a Tökéletes Alakig
Belépve a kristálytiszta bahamai vízbe, Kim Kardashian elkezdett pánikolni: „Hirtelen azt hittem, hogy mindenki engem néz.




