Túl Sok Volt a Pitéből? Csúnyán Elhízott a Mozis Sztár

Jason Biggs 15 Kilót Szedett Fel
2011. 10. 24

Ki tudja mit hoz nekünk az újraegyesült Amerikai Pite a mozikba? A filmbeli Jim például teljesen kezd kifordulni önmagából.

Meghízott Jason BiggsHamarosan forgatni kezdik az Amerikai Pite következő részét, melyben újra a régi pitesztárok életébe csöppenhetünk. Épp ezért legjobb formájukat kell hozni az egykori tini színészeknek, de úgy tűnik vannak, akik ezt nem veszik túl szigorúan.

Jason Biggs emlékezetes alakítást nyújtott az asztalon felejtett almás pitével még az első részben. Szerepe szerinti életét egészen végigkövette a mozifilm, hiszen a harmadik részben ő volt az, aki feleségül vette a vörös furulyás lányt. Jim visszatér a legújabb részben is, amit Újraegyesülésnek fordíthatunk, a kérdés már csak az, hogy kövér apukaként vagy szexi pasiként láthatjuk újra?

Miért hízott meg hirtelen?

A filmbeli Jim nem igazán törődik azzal, hogy hamarosan újra a kamerák elé kell állnia. Az utóbbi fél évben ugyanis rémisztően sokat hízott. Biggs bevallotta mostanában gyakran előfordul, hogy lefekvés előtti nassként két sajtburgert majszolgat el. Ez teljes mértékben meg is látszik rajta és ő ennek ellenére úgy csinál mintha észre sem venné növekvő hasát és tokáját. Nem kezdett sem diétába, sem pedig edzőterembe járni, ráadásul a fiatal színész méretei növekvése ellenére is eredeti ruháit hordja. Reméljük azért nem vásárol helyettük másikat, mert hamarosan újra passzolni fognak rá az M-es méretek. Vagy talán a producerek direkt azt kérték tőle, hogy szedjen fel pár kilót?!



Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"Túl Sok Volt a Pitéből? Csúnyán Elhízott a Mozis Sztár" kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák