Új Hasával és Cicijével Vetkőzik Győzike

Plasztika és Jótékonykodás
2011. 09. 06

Utoljára feküdt kés alá Gáspár Győző, de ezúttal nemcsak önmaga, hanem egy közelgő jótékonysági tette miatt.


Gáspár GyőzőGyőzike tulajdonképpen már két éve elhatározta, hogy végleg megszabadul súlyfeleslegétől és azóta 72! kilónak mondott búcsút. Igen ám, de hiába a nagy fogyás a showman mégsem azt a képet látta a tükörben, amilyet elképzelt magáról. A fogyás miatt ugyanis jócskán megereszkedett a bőr a hasán és a mellkasán is, így hát nem restellett immár negyedjére de állítása szerint utoljára kés alá feküdni a szépség érdekében.


Sukárnak Lenni Jótékony Céllal

Nem csupán öncélú a szépészeti beavatkozás, amin Győzike keresztül ment másoknak is szeretne tetszeni. Na persze nem arról van szó, hogy Bea helyébe új asszonyt keres, hanem hamarosan mindannyian tanúi lehetünk, annak amikor Gáspár Győző a nyilvánosság előtt dobja le ruháit-természetesen jótékony céllal.

Győzike azt mondja egy igen tekintélyes magazin kérte fel a ruhátlankodásra, egy igen tekintélyes összeg ellenében. De mivel annyi előítélet kering arról mennyire szereti is ő a pénzt, úgy döntött ideje mindezt megcáfolni, épp ezért a magazin által felajánlott összeget fel fogja ajánlani a „Minden Gyermek Lakjon Jól! Alapítványnak”. 

Győzike SzépülNyaralás Helyett Magánklinika

Három napot töltött egy pécsi magánklinikán megszépüléséért Győzike, bár ebből a műtét mindössze három órás volt. A Bodyliftingnek nevezett beavatkozás során a visszamaradt zsírszövetek és a fogyás miatt kialakult lógó bőr került eltávolításra illetve megfeszítésre és nemcsak a hason, de a mell tájékán is volt eltűntetni való. A beavatkozást végző orvos nagyon lenyűgöző teljesítménynek tartja a showman 72 kilós fogyását, de méginkább azt, hogy képes tartani is az elért testsúlyát. Győzike elmondásai alapján pedig rendkívüli nagy önuralom szükséges ahhoz, hogy a kemény edzések és diéta által elért versenysúly meg is maradjon, hiszen Bea nagyon finomakat viszont nem túl diétás ételeket főz.

A konditeremben kidolgozott karizmok mellé, mostmár feszes hassal  illetve felső testtel is büszkélkedhet Győző. Többé biztosan nem kell kényelmetlenül éreznie magát, amikor megjelenik a strandon , feltéve ha nem raktároz az idő során újra némi zsírt a hasára. Mindenesetre nemsokára mindenki láthatja a jótékonykodási célú vetkőzés és vele együtt a szépészeti beavatkozás eredményét is, csak a lábadozási időszak leteltét kell kivárni.



Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"Új Hasával és Cicijével Vetkőzik Győzike" kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák