Wellness Helyett Legyen Selfness!

Aktív Pihenés
2011. 10. 27

A selfness egy új trend, melynek célja az életminőség javítása, hogy az emberek testük mellett lelkükkel is legalább ugyanolyan mértékben foglalkozzanak!

Selfness szállodákHa szereted a wellness programokat, akkor a selfness-t imádni fogod! Itt már egy szinttel feljebb lépünk a kényeztetés terén, hiszen tested mellett a lelkedre is figyelmet fordítanak!

Mi is a selfness?

Nemrég még a wellness volt az ami a legnagyobb kikapcsolódást nyújthatta egy szállodában, de most kezdi kiszorítani ezt az új életmód segítő, életminőség javító trend a selfness. Ez az irányzat azért több a wellnessnél, mert a test feltöltése mellett nagy gondot fordít a lelki egyensúly megtalálására is. Természetesen megvan benne mindaz, amit eddig a wellness nyújtani tudott. A test ellazítása, energiákkal feltöltése nagyon is része a programnak, de ez egy passzív pihenés. Ezalatt tulajdonképpen a részt vevő csak pihen és hagyja, hogy elvégezzék testén a kezeléseket. A selfness egy kicsit aktívabb részvételt igényel, legalábbis szellemileg. Olyan programok találhatók ebben a szolgáltatásban, melyek központba helyezik a személyiségfejlődést, az önismeretet és a lelki egyensúly megtalalálását.

Életszínvonal vagy életminőség?

Lehet, hogy a külsőhöz, a magas életszínvonal látszatához elegendő lenne a wellness hétvége, de az aki szeretne valóban jó életminőséget is megélni, annak folyamatosan fejlesztenie kell önmagát. Csak így mehet előre az ember és lehet értelme annak amit csinál az életben. A selfness ezekhez a tudatosan gondolkodó kicsit aktívabb kikapcsolódásra vágyó emberekhez szól!



Címkék: élet
Íratkozzon Fel Hírlevelünkre!
Család- és keresztnév: E-mail:
Nem: férfi    
Feliratkozás a heti GyorsFogyokura.net hirlevélre.
Hozzászólások (0)

hozzászólás a Facebookon.

Mi a véleménye ? Szoljon hozzá Ön is: FogyiKlub Belépés
"Wellness Helyett Legyen Selfness!" kapcsolódó cikkek
Fogyókúrás Témák
Receptek
Címkékből
Keresés
Keresendő szó:
Regisztráljon a Fogyi Klubba.
Hogy hozzászolhasson cikkekhez, beszélgethessen másokkal, letölthessen táblázatokat és kiegészítő anyagok.
Regisztrált tagoknak belépés:
E-mail:
Jelszó:
 
Legnépszerűbb témák